A stresszel való megküzdésnek, kétféle módja van: a problémafókuszú és az érzelemfókuszú megküzdés. Ha a stressz kiváltó oka olyan probléma, ami megoldható, akkor a megoldásra kell fókuszálni. Ez eddig rendben van, de nem mindig jön a megoldás azonnal. Van, hogy hosszasan keressük, gyötrődünk rajta, s nem találjuk a jó megoldást. Ebben az esetben csak tovább növeljük magunkban a stresszt. Erre az esetre a „megdermedés” egy fajtáját vagyis a probléma inkubálását lehet használni. Hagyjuk egy időre magára a problémát, foglalkozzunk mással. Lehet, hogy egy más kontextus, egy más területről származó ötlet egyszercsak meghozza a megoldást. Vagy egy jó pihenés. „Gondjaid megoldására minden nap fordíts fél órát, ez alatt az idő alatt pedig szundíts egyet.” – A Lao-ce-től származó mondás egyetlen rövid mondatban, csöppnyi humorral mondja el, milyen fontos számunkra az, hogy akár rövid ideig, de félre kell tenni a gondjainkat és pihennünk kell rá egyet. Valójában ez nem igazi megdermedés, inkább a probléma átmeneti hibernálása.
Sok tudóssal kapcsolatban ismerünk olyan anekdotát, hogy álmában, álmodozás közben döbbent rá egy régóta megoldatlan rejtély megoldására. Én most csak Kekulé példáját említeném. A szénhidrogének szerkezeti felépítését már megoldották, de a benzol titkát nem sikerült felderíteni… Évek múltak el, míg sikerült a dolog nyitjára bukkanni. 1865-ben Kekulé oldotta meg a talányt. Az anekdota szerint — amelyet különben Kekulé is megerősített — gondolkodva-álmodozva maga elé képzelte a kígyóként tekeredő, ficánkoló szénláncot, majd észrevette, hogy az egyik kígyócska hirtelen — akár az alkimisták sárkánya — megragadta saját farkát, s karikaként villózva, szédítő sebességgel forogni kezdett. Állítólag ekkor döbbent rá, hogy a benzol szerkezetében a szénatomok gyűrűként kapcsolódnak össze.
Az érzelemfókuszú megküzdést akkor alkalmazzuk, ha olyan stresszelő – általában traumatikus, érzelmileg megrázó – helyzetbe kerülünk, amire nincs megoldás, mert nem tudunk rajta valamilyen okból változtatni. Ez esetben fel kell dolgoznunk a traumát. Erre is jó megoldás a „megdermedés”. Ezt úgy kell érteni, hogy ilyenkor nem a problémát, hanem magunkat inkubáljuk. A befelé fordulás a stresszkeltő helyzet megemésztésére szolgál. A kiváltott érzelmeken túl kell magunkat tenni, s ehhez idő kell. Én ezt úgy hívom: “gubó”. Szinte fizikailag is összegömbölyödöm és magamba zárom a problémát és szép lassan megemésztem, feldolgozom. Azért fontos ez, mert ezekből is tanulnunk kell, meg kell magunkat erősíteni. Az érzelmileg megterhelő történést nem lehet eltüntetni az életünkből, nem lehet meg nem történté tenni. Bennünk fog maradni, de nem mindegy, hogy milyen formában. Ha mindig egy mérgező gócként fog működni bennünk, akkor kihatással lesz további életünkre és nem pozitív módon. Ha egy időre csak erre az érzelemcsomagra koncentrálunk, akkor nagyobb esélyünk van pozitívan feldolgozni.
A szólás így mondja: „Minden rosszban van valami jó”. A jó az, hogy a feldolgozás során többször elemezzük a történéseket, egy idő után nem keressük magunkban a hibát a kialakult helyzet miatt, nem lesz lelkiismeret-furdalásunk, nem alakulnak ki félelmek, fóbiák hasonló helyzetekkel kapcsolatban. Tanulunk, okulunk belőle és legközelebb ezzel a tudással már rendelkezni fogunk, ha megint szembe kell nézni egy hasonló strasszkeltő eseménnyel.