“Szégyen a futás, de hasznos! “ – tartja a mondás, de az emberek többnyire azt gondolják, hogy elfutni, menekülni szégyen.
Az állatvilágban, de még a primitív emberi társadalmakban is az életben maradás feltétele az, hogy az egyén azonnal felismerje a veszélyt és eldöntse: Küzd
Menekül vagy Megdermed (Fight, Flight or Freeze). Ma a második F-el szeretnék foglalkozni és bebizonyítani, hogy nem szégyen “Elrepülni” vagyis menekülni a stresszes helyzetből.
A történelem kezdetén az ősembernek, ha egy vadállattal találkozott, nem volt más választása, mint elfutni, vagy harcba szállni vele. A mai stressz természete azonban nagymértékben változott. Ritkán kerülünk szembe oroszlánnak vagy más vadállattal, ahol a fizikai harc vagy menekülés megoldást jelentene. Ha a stresszhelyzetet testi reakció – küzdés vagy menekülés – követi, akkor a szervezet egyáltalán nem vagy alig károsodik. Akkor sincs veszély, ha a harag, bosszúság, indulat csak átmeneti, könnyen lereagáljuk, vagy gyorsan túltesszük magunkat rajta. Ha azonban az élettani válasznak – a társadalmi következmények miatt –nincs szabad tere, tartós, vagy túl gyakran ismétlődik, akkor a testet halmozódó negatív hatás éri. Ezt nevezik krónikus stressznek (Selye-féle distressz), mely felborítja a hormonális egyensúlyt, és végül egy egész sor betegség kialakulását segíti elő.
Felborul a vegetatív idegrendszer egyensúlya, fejfájás, magas vérnyomás, szívbetegség, fekélybetegség alakulhat ki, a tartós izomfeszülés mozgásszervi betegségekhez vezethet. A hosszú ideig, túlzottan nagy mennyiségben kiválasztott mellékvesekéreg-hormonok hatására gyengül az immunrendszer védekező-képessége, az ember esendőbbé válik, könnyebben kap fertőző betegséget, és még a rák kialakulásának valószínűsége is nő. Ezeket az élettani hatásokat, a szervezet működését befolyásoló krónikus stresszt meg kell szüntetni – amennyiben szükséges meneküléssel – tehát a menekülés nem szégyen, hanem nagyon is elfogadható és hasznos módszer.
Krónikus stresszt élünk át, ha tartósan olyan élethelyzetben vagyunk, ami számunkra stresszelő, szorongáskeltő illetve akkor ha valamilyen traumát kell átélnünk.
Az életünkben előforuló trauma (szeretett személy elvesztése, természeti katasztrófa, egzisztenciális bukás stb) nem tudjuk megoldani. Amikor már képtelenség megváltoztatni, ami megtörtént, akkor túl kell élni. Meg kell próbálni a figyelmet elterelni a traumatikus élményről. Ha folyton a negatív élménnyel foglalkozunk a fejünkben (szaknyelven úgy hívják rumináció) akkor állandóak a negatív gondolatok és folyamatosan negatív állapotban tartjuk magunkat, ami a krónikus stressz legjobb táptalaja. Meneküljünk lelki és fizikai értelemben is. Keressük azt a lehetőséget, amivel gondolataink átterelődnek másra vagy keressünk olyan helyet, ami semleges és kevésbé emlékeztet a traumára.
Jó hír a traumatikus élményekkel kapcsolatban, hogy átmenve a gyászfolyamaton a krónikus stressz megszűnik, jó esetben kevés maradandó nyomot hagyva lelki és testi értelemben is.
Az állatvilágban, de még a primitív emberi társadalmakban is az életben maradás feltétele az, hogy az egyén azonnal felismerje a veszélyt és eldöntse: Küzd
Menekül vagy Megdermed (Fight, Flight or Freeze). Ma a második F-el szeretnék foglalkozni és bebizonyítani, hogy nem szégyen “Elrepülni” vagyis menekülni a stresszes helyzetből.
A történelem kezdetén az ősembernek, ha egy vadállattal találkozott, nem volt más választása, mint elfutni, vagy harcba szállni vele. A mai stressz természete azonban nagymértékben változott. Ritkán kerülünk szembe oroszlánnak vagy más vadállattal, ahol a fizikai harc vagy menekülés megoldást jelentene. Ha a stresszhelyzetet testi reakció – küzdés vagy menekülés – követi, akkor a szervezet egyáltalán nem vagy alig károsodik. Akkor sincs veszély, ha a harag, bosszúság, indulat csak átmeneti, könnyen lereagáljuk, vagy gyorsan túltesszük magunkat rajta. Ha azonban az élettani válasznak – a társadalmi következmények miatt –nincs szabad tere, tartós, vagy túl gyakran ismétlődik, akkor a testet halmozódó negatív hatás éri. Ezt nevezik krónikus stressznek (Selye-féle distressz), mely felborítja a hormonális egyensúlyt, és végül egy egész sor betegség kialakulását segíti elő.
Felborul a vegetatív idegrendszer egyensúlya, fejfájás, magas vérnyomás, szívbetegség, fekélybetegség alakulhat ki, a tartós izomfeszülés mozgásszervi betegségekhez vezethet. A hosszú ideig, túlzottan nagy mennyiségben kiválasztott mellékvesekéreg-hormonok hatására gyengül az immunrendszer védekező-képessége, az ember esendőbbé válik, könnyebben kap fertőző betegséget, és még a rák kialakulásának valószínűsége is nő. Ezeket az élettani hatásokat, a szervezet működését befolyásoló krónikus stresszt meg kell szüntetni – amennyiben szükséges meneküléssel – tehát a menekülés nem szégyen, hanem nagyon is elfogadható és hasznos módszer.
Krónikus stresszt élünk át, ha tartósan olyan élethelyzetben vagyunk, ami számunkra stresszelő, szorongáskeltő illetve akkor ha valamilyen traumát kell átélnünk.
Az életünkben előforuló trauma (szeretett személy elvesztése, természeti katasztrófa, egzisztenciális bukás stb) nem tudjuk megoldani. Amikor már képtelenség megváltoztatni, ami megtörtént, akkor túl kell élni. Meg kell próbálni a figyelmet elterelni a traumatikus élményről. Ha folyton a negatív élménnyel foglalkozunk a fejünkben (szaknyelven úgy hívják rumináció) akkor állandóak a negatív gondolatok és folyamatosan negatív állapotban tartjuk magunkat, ami a krónikus stressz legjobb táptalaja. Meneküljünk lelki és fizikai értelemben is. Keressük azt a lehetőséget, amivel gondolataink átterelődnek másra vagy keressünk olyan helyet, ami semleges és kevésbé emlékeztet a traumára.
Jó hír a traumatikus élményekkel kapcsolatban, hogy átmenve a gyászfolyamaton a krónikus stressz megszűnik, jó esetben kevés maradandó nyomot hagyva lelki és testi értelemben is.
Nem ilyen jó a helyzet azonban azokkal a számunkra határozottan rossz élethelyzetekkel, amelyekből sokan képtelenek vagyunk elmenekülni így konzerváljuk a krónikus stressz állapotát. Az pedig maradandó károsodást okoz a szervezetünk működésére nézve.
Mire gondolok itt? Például a stresszes munkahelyre, ahol ébrentöltött időn minimum felét eltöltjük. Mi okozhat stresszet a munkahelyen? Bármi. :) De leginkább minőségi, mennyiségi terhelés, egy diktátor főnök, munkahelyi mobbing, kellemetlen kollégák stb. stb. folytathatnám. S nemcsak emberi kapcsolatok jelenthetik a problémát. A rossz munkakörnyezet, megvilágítás stb. ugyanolyan stresszfaktor. Úgyhogy ha valaki minden reggel félve, szorongva vagy akár dühösen vagy haraggal megy be a munkahelyére, mert úgyis ez vagy az lesz… akkor fel a nyúlcipőt, illetve a mostani társadalmi közegben fel az internetre és keressen egy másik munkahelyet, mert a környezet ritkán változik s fölösleges abban reménykedni, hogy az elmebeteg főnökömet előbb-utóbb kirúgják.
S mire gondolok még? Például a megromlott párkapcsolatra, a családi pokolra. Aminél krónikus stresszgenerálásra nem ismerek rosszabbat. Ha nincs meg az az intimszféránk, ahová örömmel megyünk haza, ahová biztonságért, intimitásért, nyugalomért megyünk, akkor nincs miből táplálkozni. S bár katolikus vagyok és elfogadom a házasság szentségét, de pszichológus is vagyok, aki azt mondja, a családi, párkapcsolati pokolnál nincs mérgezőbb. S jobb ha békében elválunk. Tudom ez így keményen hangzik, de itt sem szégyen a “menekülés”.
Fenti két körülmény példa, de bármikor kerülhetünk olyan tartós helyzetbe, ahol folyamatos stresszt élünk meg. Fel kell ismerni és el kell hagyni a lélekromboló szituációt.
Mire gondolok itt? Például a stresszes munkahelyre, ahol ébrentöltött időn minimum felét eltöltjük. Mi okozhat stresszet a munkahelyen? Bármi. :) De leginkább minőségi, mennyiségi terhelés, egy diktátor főnök, munkahelyi mobbing, kellemetlen kollégák stb. stb. folytathatnám. S nemcsak emberi kapcsolatok jelenthetik a problémát. A rossz munkakörnyezet, megvilágítás stb. ugyanolyan stresszfaktor. Úgyhogy ha valaki minden reggel félve, szorongva vagy akár dühösen vagy haraggal megy be a munkahelyére, mert úgyis ez vagy az lesz… akkor fel a nyúlcipőt, illetve a mostani társadalmi közegben fel az internetre és keressen egy másik munkahelyet, mert a környezet ritkán változik s fölösleges abban reménykedni, hogy az elmebeteg főnökömet előbb-utóbb kirúgják.
S mire gondolok még? Például a megromlott párkapcsolatra, a családi pokolra. Aminél krónikus stresszgenerálásra nem ismerek rosszabbat. Ha nincs meg az az intimszféránk, ahová örömmel megyünk haza, ahová biztonságért, intimitásért, nyugalomért megyünk, akkor nincs miből táplálkozni. S bár katolikus vagyok és elfogadom a házasság szentségét, de pszichológus is vagyok, aki azt mondja, a családi, párkapcsolati pokolnál nincs mérgezőbb. S jobb ha békében elválunk. Tudom ez így keményen hangzik, de itt sem szégyen a “menekülés”.
Fenti két körülmény példa, de bármikor kerülhetünk olyan tartós helyzetbe, ahol folyamatos stresszt élünk meg. Fel kell ismerni és el kell hagyni a lélekromboló szituációt.