Az emberi faj kétnemű. Nő és férfi. A klinikai esetektől eltekintve mindenkiről egyértelműen eldönthető, hogy nő vagy férfi. A Föld minden pontján vannak férfiak és nők. Nők és férfiak találkoznak egymással, kommunikálnak, cselekszenek.
Ez a normális. Így a munkahelyen is. Ez egy természetes dolog.
Miért írok róla akkor a pszichés fitnesz rovatban a munkahelyi problémák sorozatban? Mert probléma. Bármennyire természetesnek kellene, hogy ne az legyen, mégis az.
Itt vannak először is a nemi sztereotípiák. Férfias szakmák, nőies szakmák. Amíg ennek mentén beállunk a sorba, addig nincs is gond. De amint előkerül egy óvóbácsi vagy egy bányászlány, máris elkerekednek a szemek. Persze, most elég végletes voltam. Bevallom, hogy én még sem óvóbácsival sem bányászlánnyal nem találkoztam. Viszont informatikai igazgató vagyok, s elég gyakran tekintenek ufónak. Bevallom én ezt szeretem, de azt már nem, amikor bizonygatnom kell, hogy értek is ahhoz, amit csinálok, sőt szeretem is. Az pedig kifejezetten rosszul esik, amikor a sztereotípiát sztereotípiával tetőzik és azzal kell szembesülnöm, hogy “ha nő létére informatikai igazgató, akkor biztos, hogy egy karótnyelt, arrogáns, karrierista kékharisnya, aki férfinak akar látszani.”. Sztereotípiák, problémák. Csak azért mert más a nemünk. Előítéletek.
Mit kezdjünk hát ezzel? S milyen vetületei vannak?
Szakmák
Igen, vannak olyan szakmák, amelyeket inkább a nők választanak és vannak olyanok, amelyeket többnyire férfiak. Azért alakultak így ki, mert a szakmák olyan képességeket kívánnak meg, amelyekkel egyes esetekben jellemzően inkább a férfiak, más szakmák esetén jellemzően inkább a nők rendelkeznek. A fizikai erő például egy triviális példa. Jellemzően a férfiak erősebbek, így a nagyobb fizikai erőt kívánó bányászatot inkább ők választják. De ez nem jelenti azt, hogy ki van zárva annak a lehetősége, hogy létezik olyan lány, aki elég erős és szereti annyira ezt a foglalkozást, hogy ezt válassza. S a gyerekekről való gondoskodást inkább nők választják, akár bölcsődés, akár óvodás korban, de egy férfi is kiváló munkát végezhet a pöttömök mellett, ha érdekli a gyerekekkel való foglalatoskodás és szereti ezt a hivatást. Nagyon sok példát mondhatnék még, de inkább a magam következtetését írnám le most.
Próbáljuk meg elhinni, hogy ha valaki választ egy hivatást, akkor azt azért teszi, mert érdekli az és szereti csinálni. Mérlegeli a képességeit, a szakma szépségét és nehézségeit. Iskolába jár, hogy elsajátítsa az ehhez a foglalkozáshoz szükséges készségeket, képességeket. Nehezen tudom elhinni, hogy mindezt valaki nem elkötelezettségből teszi. Ha pedig igen, akkor teljesen mindegy, hogy a sztereotípiák alapján az férfias vagy nőies szakma. Aki választja, neki ez a legérdekesebb, legizgalmasabb az összes foglalkozás közül.
Nem mellékesen egy “mellékhatása” a nem sztereotipikus szakmaválasztásnak, hogy a homogén szakmai csoportokba bekerül egy más nemű valaki és ezzel együtt egy másfajta nézőpont, hozzáállás is.
Társas viselkedés
Szociálpszichológiai kutatásokban megfigyelték, hogy ha egy homogén csoportba bekerül egy más nemű, megváltozik a csoport tagjainak a visekedése. Ahogy egyik kollégám mondta: “Ha benn vagy a mítingen, már nem lehet olyan cifrát káromkodni!” Ez is egy változás. :)
Általában pozitív hatása van. Igényesebben fogalmazunk, jobban odafigyelünk. A mindennapi tennivalók nem válnak annyira rutinná. Egymást kölcsönösen inspiráljuk, hiszen ösztönösen szeretnénk az ellenkező nemnek megfelelni. S ebben nincs semmi rossz. Nem kell azonnal szexuális töltetre gondolni. Ez csak egy természetes, evolúciós hatás. Észre sem lehet venni, de összeszedjük a legjobb tudásunkat, hogy a többi azonos neműt legyőzzük, ha ott van egy ellenkező nemű. S ez kihozza belőünk a legjobbat.
Nemi kontroll
Ezt a hatást elég sokáig tanulmányoztam, s sajnos kísérletekkel nem tudtam bizonyítani, de azért a spekulációnál kicsit remélem több. :)
Nemi kontrollnak hívom azt a jelenséget, hogy ha egy munkahelyi szervezetben nem csak azonos neműek dolgoznak, akkor nem tolódik el egy irányba a szervezeti kultúra. Mire gondolok? Példa: ha csak nők dolgoznak együtt, hajlamosak a nemi sztereotípiájuknak megfelelő témákról társalogni. Gyerek, főzés, divat stb. Ha lenne is más téma, nem is igazán mernek előhozakodni vele. Konform módon a többség ízlése lesz meghatározó. Akár öltözködésben, akár viselkedésben. A devianciát nem, vagy nehezen fogadják el.
Nem homogén munkahelyi szervezetben ez nincs így, hiszen felváltva beszélgetünk férfiakkal és nőkkel, sokféle téma, ízlés, szokás előkerül. Elfogadóbb kultúra jön létre, alkalmazkodóbb, nonkorformistább.
Attitűd
A viselkedésünket, attitűdünket befolyásolja, hogy nők vagyunk-e vagy férfiak. Az élet minden pillanatában, így természetesen a munkahelyen is. De ennél sokkal fontosabb a személyiségünk, melynek csak egy része a nemünk. Ne a munkahelyi pozíciónk, feladatunk határozza meg a viselkedésünket, a munkához való hozzáállásunkat és ne is az, hogy nők vagyunk-e vagy férfiak, hanem az, hogy kik vagyunk. Ne legyen egy kedves, segítőkész nőből hárpia, csak azért mert főnöknek nevezték ki. De ne is legyen alázatos, mert a női sztereotípia ezt követeli meg.
Egymást elfogadni, tiszteletben tartani alapvető hozzáállás a munkahelyen is, pozíciótól, nemtől függetlenül. Nekem erre van egy örök példám, egy régebbi munkahelyemről, ami nagyon sokszor eszembe jut. Az igazgatónk egy igazi úriember volt. Kinyitotta az ajtót és előre köszönt a takarítónéninek és megkérdezte: “Hogy tetszik lenni, Sárika?” - minden alkalommal. S ettől nem tűnt kevésbé tekintélyesnek a szememben, sőt.
Ez a normális. Így a munkahelyen is. Ez egy természetes dolog.
Miért írok róla akkor a pszichés fitnesz rovatban a munkahelyi problémák sorozatban? Mert probléma. Bármennyire természetesnek kellene, hogy ne az legyen, mégis az.
Itt vannak először is a nemi sztereotípiák. Férfias szakmák, nőies szakmák. Amíg ennek mentén beállunk a sorba, addig nincs is gond. De amint előkerül egy óvóbácsi vagy egy bányászlány, máris elkerekednek a szemek. Persze, most elég végletes voltam. Bevallom, hogy én még sem óvóbácsival sem bányászlánnyal nem találkoztam. Viszont informatikai igazgató vagyok, s elég gyakran tekintenek ufónak. Bevallom én ezt szeretem, de azt már nem, amikor bizonygatnom kell, hogy értek is ahhoz, amit csinálok, sőt szeretem is. Az pedig kifejezetten rosszul esik, amikor a sztereotípiát sztereotípiával tetőzik és azzal kell szembesülnöm, hogy “ha nő létére informatikai igazgató, akkor biztos, hogy egy karótnyelt, arrogáns, karrierista kékharisnya, aki férfinak akar látszani.”. Sztereotípiák, problémák. Csak azért mert más a nemünk. Előítéletek.
Mit kezdjünk hát ezzel? S milyen vetületei vannak?
Szakmák
Igen, vannak olyan szakmák, amelyeket inkább a nők választanak és vannak olyanok, amelyeket többnyire férfiak. Azért alakultak így ki, mert a szakmák olyan képességeket kívánnak meg, amelyekkel egyes esetekben jellemzően inkább a férfiak, más szakmák esetén jellemzően inkább a nők rendelkeznek. A fizikai erő például egy triviális példa. Jellemzően a férfiak erősebbek, így a nagyobb fizikai erőt kívánó bányászatot inkább ők választják. De ez nem jelenti azt, hogy ki van zárva annak a lehetősége, hogy létezik olyan lány, aki elég erős és szereti annyira ezt a foglalkozást, hogy ezt válassza. S a gyerekekről való gondoskodást inkább nők választják, akár bölcsődés, akár óvodás korban, de egy férfi is kiváló munkát végezhet a pöttömök mellett, ha érdekli a gyerekekkel való foglalatoskodás és szereti ezt a hivatást. Nagyon sok példát mondhatnék még, de inkább a magam következtetését írnám le most.
Próbáljuk meg elhinni, hogy ha valaki választ egy hivatást, akkor azt azért teszi, mert érdekli az és szereti csinálni. Mérlegeli a képességeit, a szakma szépségét és nehézségeit. Iskolába jár, hogy elsajátítsa az ehhez a foglalkozáshoz szükséges készségeket, képességeket. Nehezen tudom elhinni, hogy mindezt valaki nem elkötelezettségből teszi. Ha pedig igen, akkor teljesen mindegy, hogy a sztereotípiák alapján az férfias vagy nőies szakma. Aki választja, neki ez a legérdekesebb, legizgalmasabb az összes foglalkozás közül.
Nem mellékesen egy “mellékhatása” a nem sztereotipikus szakmaválasztásnak, hogy a homogén szakmai csoportokba bekerül egy más nemű valaki és ezzel együtt egy másfajta nézőpont, hozzáállás is.
Társas viselkedés
Szociálpszichológiai kutatásokban megfigyelték, hogy ha egy homogén csoportba bekerül egy más nemű, megváltozik a csoport tagjainak a visekedése. Ahogy egyik kollégám mondta: “Ha benn vagy a mítingen, már nem lehet olyan cifrát káromkodni!” Ez is egy változás. :)
Általában pozitív hatása van. Igényesebben fogalmazunk, jobban odafigyelünk. A mindennapi tennivalók nem válnak annyira rutinná. Egymást kölcsönösen inspiráljuk, hiszen ösztönösen szeretnénk az ellenkező nemnek megfelelni. S ebben nincs semmi rossz. Nem kell azonnal szexuális töltetre gondolni. Ez csak egy természetes, evolúciós hatás. Észre sem lehet venni, de összeszedjük a legjobb tudásunkat, hogy a többi azonos neműt legyőzzük, ha ott van egy ellenkező nemű. S ez kihozza belőünk a legjobbat.
Nemi kontroll
Ezt a hatást elég sokáig tanulmányoztam, s sajnos kísérletekkel nem tudtam bizonyítani, de azért a spekulációnál kicsit remélem több. :)
Nemi kontrollnak hívom azt a jelenséget, hogy ha egy munkahelyi szervezetben nem csak azonos neműek dolgoznak, akkor nem tolódik el egy irányba a szervezeti kultúra. Mire gondolok? Példa: ha csak nők dolgoznak együtt, hajlamosak a nemi sztereotípiájuknak megfelelő témákról társalogni. Gyerek, főzés, divat stb. Ha lenne is más téma, nem is igazán mernek előhozakodni vele. Konform módon a többség ízlése lesz meghatározó. Akár öltözködésben, akár viselkedésben. A devianciát nem, vagy nehezen fogadják el.
Nem homogén munkahelyi szervezetben ez nincs így, hiszen felváltva beszélgetünk férfiakkal és nőkkel, sokféle téma, ízlés, szokás előkerül. Elfogadóbb kultúra jön létre, alkalmazkodóbb, nonkorformistább.
Attitűd
A viselkedésünket, attitűdünket befolyásolja, hogy nők vagyunk-e vagy férfiak. Az élet minden pillanatában, így természetesen a munkahelyen is. De ennél sokkal fontosabb a személyiségünk, melynek csak egy része a nemünk. Ne a munkahelyi pozíciónk, feladatunk határozza meg a viselkedésünket, a munkához való hozzáállásunkat és ne is az, hogy nők vagyunk-e vagy férfiak, hanem az, hogy kik vagyunk. Ne legyen egy kedves, segítőkész nőből hárpia, csak azért mert főnöknek nevezték ki. De ne is legyen alázatos, mert a női sztereotípia ezt követeli meg.
Egymást elfogadni, tiszteletben tartani alapvető hozzáállás a munkahelyen is, pozíciótól, nemtől függetlenül. Nekem erre van egy örök példám, egy régebbi munkahelyemről, ami nagyon sokszor eszembe jut. Az igazgatónk egy igazi úriember volt. Kinyitotta az ajtót és előre köszönt a takarítónéninek és megkérdezte: “Hogy tetszik lenni, Sárika?” - minden alkalommal. S ettől nem tűnt kevésbé tekintélyesnek a szememben, sőt.