Ha bárkit megkérdeznénk, hogy szeretne-e beteg lenni, ránkcsodálkozna esetleg méltatlankodna, s azt válaszolná, hogy már hogy a fenébe akarna bárki beteg lenni!
Pedig sokan vannak, akik valamilyen okból “megbetegítik” magukat. Különböző motivációk és különböző célok miatt, de vannak akiknek jól jön a beteg státusz.
Vannak a jól ismert hipochonderek. Ők bármilyen tünetet képesek végzetes betegség jelének venni. Akiket naponta kínoz a „Biztos, hogy súlyos beteg vagyok! rögeszme, azok a hipochonderek.
Mi jellemző rájuk: rendellenesen szoronganak az egészségükért, mely több típusban törhet rájuk:
- A létező, valós tünetek túlértékelése, ezekből téves következtetés levonása
- A külső hatások túlértékelése – mindentől való túlzott aggódás. Ez az aggódás kiteredhet nemcsak saját magukra, hanem például anyák esetén a gyerekükre is
- Nem létező tünetek beképzelése
- Addig keresik a tüneteket, amíg valamit nem találnak
Amiért szükséges vele fogalkozni, az az ,hogy az egészségért való aggódás teljesen felőrli a szervezetüket és ez valódi, testi elváltozásokhoz vezethet.
Ha valakinél erős a szorongás, a legjobb ha pszichológushoz fordul. A gyógyulás így sem egyik napról a másikra következik be, akár hónapokig, évekig is eltarthat. Olyan is előfordul, hogy az illető megtanul élni a hipochondriával, és keretek között tudja tartani szorongását. Az első és legnehezebb feladat, feltárni, mitől retteg az illető.
Egy másik csoport nem hiszi el valójában, hogy beteg, de megpróbálja a környezetével elhitetni, hogy Ő igenis beteg és ezért a tüneteit felnagyítja. A cél ebben az esetben a figyelem felkeltése. Ez a probléma a legsúlyosabb esetben komoly pszichiátriai betegséggé fajulhat. Ez a Münchausen-szindróma. A szindrómára az jellemző, hogy a beteg valamilyen testi, organikus betegséget színlel. Számtalanszor kerül kórházba, rendszerint igen hosszú kórelőzménye van már. Külön kategória a más által előidézett Münchausen-szindróma amikor a betegségben szenvedő egyén kitalálja, eltúlozza, súlyosbítja vagy előidézi az általa gondozott, többnyire kisgyermek betegségét, azzal a szándékkal, hogy a környezetében és az ellátó személyzet részéről együttérzést, figyelmet szerezzen magának.
A legtöbben nem szenvednek ebben a szindrómában, de a betegség, mint eszköz a környezet figyelmének, együttérzésének megszerzésére igen gyakori. Amit talán mindenki ismer a kisgyermek “megbetegedése” amikor kistesó érkezik és ő úgy érzi, már nem kap elég figyelmet. Ilyenkor fáj a hasa, feje, beütötte a kezét stb.
Az ilyen viselkedésmód alapja a megerősítés. Hiszen, ha valaki beteg, akkor feléje fordulnak, foglalkoznak vele. Triviális tehát bennünk az a gondolat, hogyha betegségről, rosszullétről panaszkodunk, szeretetet, törődést kapunk. A problémás viselkedés ezzel megerősítődik. A belátás sajnos itt sem gyakori, a környezetnek kell észlelnie és a hiányzó figyelmet, törődést a személynek megadni.