Biztos vagyok benne, hogy ez a megközelítés nagyon nem jó. A házasságok jelentős része válással végződik, és számos komoly kapcsolat felbomlik, még mielőtt tartóssá válhatott volna. Meggyőződésem, hogy a legtöbb kapcsolat megromlásának, megszakadásának hátterében kommunikációs félreértések állnak, vagy legalábbis megmérgezik a légkört, és elindítják a végzetes eltávolodáshoz vezető lavinát. Pedig igenis ugyanabban a világban élünk és ugyanazt a nyelvet beszéljük. S mivel ugyanazt a nyelvet beszéljük, már csak egy dolgot kell megtenni. Meg is kell hallgatni és főleg meg kell érteni a másikat.
Tudom, hogy most egy kicsit hosszabb lesz ettől a cikk, de ezt a kis sztorit, nem tudom kihagyni. Ne sértődjön meg se férfi, se nő. Csak próbálom segítségül hívni a humort, hogy megmutassam miben is van a különbség. J
“Tegyük fel, hogy adott egy férfi – János -, aki vonzódik egy nőhöz, akit úgy hívnak, Nelli. János elhívja Nellit moziba – a lány elfogadja, és egész jól érzik magukat. Néhány nappal később Jani vacsorázni hívja Nellit és megint jól mulatnak együtt. Elkezdenek rendszeresen találkozni, és egy idő után már egyikük sem randizik mással.
Majd egy este, amint hazafelé autóznak, egy gondolat fut át Nelli elméjén, ő pedig – szinte gondolkodás nélkül – hangosan ki is mondja azt:
- Észrevetted, hogy ma este már pontosan hat hónapja járunk együtt?
Ekkor csend üli meg az autót. Nelli számára ez nagyon is hangos csend. Így gondolkodik: A fenébe, ezt lehet, hogy nem kellett volna mondanom. Talán túl szorosnak érzi a kapcsolatunkat; lehet, attól tart, hogy megpróbálom belerángatni valamiféle elköteleződésbe, amit nem akar, vagy amivel kapcsolatban még bizonytalan.
János közben ezen morfondírozik: Hű! Hat hónap?
Nelli tovább gondolkodik: “ Végül is, én magam sem vagyok biztos benne, hogy egy ilyen kapcsolatot szeretnék-e. Néha úgy érzem, jó lenne, ha egy kicsit több szabadsággal rendelkeznék, hogy végiggondolhassam, vajon, tényleg azt akarom-e hogy ebben az irányban folytassuk, hogy ilyen nagy lépésekkel haladjunk … tulajdonképpen hová is? Továbbra is úgy fogunk találkozni, mint eddig? Vagy a házasság felé tartunk? Gyerekeink lesznek? Együtt éljük majd le az életünket? Készen állok vajon egy ilyen szintű elköteleződésre? Ismerem egyáltalán ezt az embert?”
Jánosunkban közben a következő gondolatok kergetik egymást: “Akkor ez azt jelenti, hogy … lássuk csak … februárban kezdtünk el találkozgatni, közvetlenül az után, hogy megvettem az autót, ami azt jelenti, hogy … nézzük csak, mit mutat a kilométer-számláló? Te jó ég! Már rég olajcserére kellett volna vinnem a kocsit!”
Nelli Jánosra néz és látja összeráncolt homlokát. : “Hát igen, ez felzaklatta. Látom az arcán. Talán teljesen félreértem az egészet. Talán többet akar a kapcsolatunktól, több intimitást, több elköteleződést; talán megérezte – mielőtt még én magam megéreztem volna -, hogy fenntartásaim vannak. Igen, biztosan erről van szó. Ezért nem hajlandó semmit sem mondani a saját érzéseiről. A visszautasítástól tart.”
János homlokán közben újabb ráncok keletkeznek: “És újra meg kell velük nézetnem a sebességváltót is. Nem érdekel, mit mondanak azok az idióták, de még mindig nem működik tökéletesen. És jobban teszik, ha ez alkalommal nem próbálják meg a hideg időre kenni az egészet. Hol van itt hideg? Harminc fok van árnyékban, ez pedig úgy vált, mint egy istenverte kukásautó! Én meg háromszázötvenezret fizettem azoknak a mindenre alkalmatlan tolvajoknak!”
Nelli egyre jobban aggódik: “Most haragszik. Látom rajta és érzem, hogy haragszik. Egy szót sem szól. És én nem is hibáztatom ezért. Én is haragudnék. Ó, istenem, annyira bánt, hogy kiteszem őt mindennek, de nem tehetek róla, hogy így érzek. Egyszerűen csak nem vagyok biztos magamban.”
János pedig: Nyilván arra hivatkoznak majd, hogy a garancia csak három hónapra vonatkozott. Pontosan ezt fogják mondani, azok a szemétládák!
Nelli: Talán csak túl idealista vagyok, és még mindig a fehér lovon érkező hercegre várok, miközben itt ülök egy tökéletes és kedves ember mellett, akivel szeretek együtt lenni, aki valóban fontos nekem, és akinek úgy tűnik, én is tényleg fontos vagyok. Egy olyan ember, akinek önző, kislányos, romantikus képzelgéseimmel most fájdalmat okoztam.
János: “Garancia? Garanciát akarnak? Hát majd adok én nekik garanciát! Megfogom a rohadt garanciájukat, és feldugom …”
- Jani – mondja ekkor Nelli hangosan.
- Mi van? – néz rá riadtan Jani.
- Kérlek, ne kínozd magad ezzel – rebegi Nelli, és a szemét ellepik a könnyek. – Talán sohasem kellett volna … ó, istenem, én annyira … - de a zokogástól nem tudja folytatni.
- Mi van? – kérdezi Jani.
- Tiszta bolond vagyok – zokogja Nelli. – Úgy értem, tudom, hogy nincs semmiféle herceg. Tényleg tudom. Ez merő ostobaság. Se herceg, se ló.
- Nincs ló? – kérdezi Jani.
- Azt hiszed, őrült vagyok, ugye? – kérdezi Nelli.
- Nem! – mondja Jani, aki boldog, hogy végre tudja a helyes választ.
- Csak arról van szó …, az a helyzet, hogy …. szükségem van egy kis időre – mondja Nelli. Aztán 15 másodperces szünet következik, miközben Jani a lehető leggyorsabb gondolkodásra késztetve agysejtjeit, megpróbál előállni egy biztonságos válasszal.
- Igen – mondja végül. Nelli ettől mélyen meghatódik, és Jani kezéért nyúl.
- Ó, Jani, tényleg így érzed? – kérdezi.
- Így? Hogy? – kérdi Jani.
- Hát az idővel kapcsolatban – mondja Nelli.
- Ó – mondja Jani – persze, igen.
Nelli ekkor teljesen feléje fordul, és mélyen a szemébe néz, amitől Jani kissé ideges lesz, mert nem tudja, mit fog most mondani, különösen, ha megint szóba hozza a lovat.
- Köszönöm, Jani – szólal meg végül Nelli.
- Én is köszönöm, Drágám! – mondja Jani.
Majd hazaviszi a lányt, Nelli pedig ráborul az ágyra, és ez a megtört, megkínzott lélek hajnalig zokog, megállíthatatlanul. Amikor Jani hazaér, fog egy zacskó chips-et, bekapcsolja a tévét, és azonnal elmerül egy teniszmeccs újrajátszásában, ami két cseh játékos között zajlik, akikről korábban sohasem hallott. Elméje leghátsó zugából egy halk hang arról próbálja meggyőzni, hogy valami nagyon fontos dolog történt ott a kocsiban, ám Jani szinte teljesen biztos benne, hogy sohasem fogja megérteni mi is az, ezért úgy dönt, jobb, ha nem is gondolkodik rajta. (Egyébként ez a hozzáállása az etióp éhezőkkel kapcsolatban is.)
Másnap Nelli felhívja a legjobb barátnőjét, talán még egy másodikat is, és hat teljes órán keresztül tárgyalják a történteket. Részletekbe menően, alaposan kielemeznek mindent, amit Nelli mondott, és mindent, amit Jani mondott. Újra és újra górcső alá vesznek minden egyes szót, minden egyes mondatot, és minden egyes mozdulatot, azt kutatva, lehet-e valaminek esetleg más jelentése, mint amire eredetileg gondoltak. Hosszasan tárgyalják a történteket: hetekig, vagy talán hónapokig is, anélkül, hogy végső következtetésre jutnának, és anélkül, hogy beleunnának.
Ezalatt Jani egy napon egy Nellivel közös ismerősükkel teniszezik. Az egyik szerva előtt megáll, elgondolkodva összevonja a szemöldökét, és megkérdezi:
- Figyelj, Karcsi, volt valamikor Nellinek egy lova?”
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a nők kommunikációs készségei meghaladják a férfiakét. A férfiagyban a beszédközpont a bal félteke egy jól körülírható területén található. Azok a férfiak, akiknek a beszédközpontja – bármilyen agyi sérülés miatt – károsodott, teljesen vagy majdnem teljesen elvesztik beszédkészségüket. Hasonló sérülés a nőknél jóval kisebb beszédkárosodást okoz, mivel a nőknek több olyan agyi központjuk van, ami a verbális funkciók, a beszéd irányításában szerepet játszik. Témánk szempontjából is fontos és egyébként is bizonyára felmerül a kérdés? Miért?
A válasz az evolúcióbiológia környékén keresendő. Doreen Kimura, a pszichobiológia kutatója az agyi különbségekből fakadó gondolkodásbeli különbségeket vizsgálta meg. Ezek az evolúcióban akkor jelentek meg, amikor a férfiak főleg vadásztak, így hosszabb utakra mentek, és a nők a lakóhely közelében maradva, ott gyűjtögetve,a kisgyermekekkel foglalkoztak. A szociális működésünk, motivációink, képességeink stb. alapját az emberi evolúció során kialakult szerepek határozzák meg és ez az oka, hogy másképp fejlődött a férfi és a női agy és emiatt gondolkodunk, viselkedünk másképp. Az agyi strukturális eltérések természetesen különböző kommunikációs módhoz is vezetnek. A férfi és a női kommunikáció igen jelentősen eltér egymástól, s ez félreértéseket okoz a két nem kapcsolatában. Ha nem ismerjük és nem értjük a két nem közti alapvető különbségeket, akkor a másik szavainak, tetteinek gesztusainak megítélésében óhatatlanul magunkból indulunk ki, és ez félreértelmezéshez, sőt, olykor végzetes, a kapcsolat sorsát megpecsételő félreértésekhez vezethet.
Mik a legfontosabb különbségek:
1. A férfiak ritkábban és nehezen tudják szavakkal kifejezni érzéseiket
A férfiak érzelmei a jobb agyfélteke egy jól körülírható helyén találhatók, miközben verbális kifejező készségeiket a bal félteke vezérli. Ezért nem csoda, ha ritkábban és nehezebben tudják szavakkal kifejezni érzelmeiket. A legtöbb férfi szeretetét, érzelmeit nem szavakkal, becéző gesztusokkal, hanem tettekkel mutatja ki. Egy gyakran idézett példa szerint egy pszichológus azt tanácsolta férfi kliensének, hogy fejezze ki jobban felesége iránt érzett szeretetét. A férfi hazament és lemosta az asszony kocsiját.
A nők érzelmei és verbális, kifejező készségei jobb és bal féltekéjükben egyaránt megtalálhatók, ezért az érzelmek jellemzően befolyásolják nemcsak a gondolkodásukat, de annak közlését is. A férfiak beszédének tartalma többnyire tények közlése vagy aziránti érdeklődés, nem kapcsolnak hozzá érzelmi színezetet. A nő a beszéd segítségével teremt és ápol kapcsolatokat.
2. A férfiak közlései "lényegre" törők
A nő sokkal több oldalról jár körül egy témát. A férfiak nem értik a nők miért nem térnek a lényegre. De mi a “lényeg”? A férfi számára a tények, a feladat, az eredmény, a megoldás jelenti a lényeget. A nő számára legalább ilyen fontos - ha ugyan nem fontosabb - a tények, események mögötti érzelmi háttér, a motiváció, illetve az a folyamat ami a megoldáshoz eljuttat. A nők többet látnak, hallanak, érzékelnek, vagyis többet észlelnek a világból. Éppen ezért többet is akarnak közölni a másikkal.
"Hát mért nem vagy már képes felfogni?" - hangzik el számtalanszor, mindkét nem képviselői részéről. És tényleg nem értik: ami az egyiknek magától értetődő evidencia, miért nem az a másiknak.
3. Non-verbális kommunikáció
Nemcsak a szavakban külöbözünk, de a beszélgetés közbeni odafigyelés módjában is. A nő mimikájával, taglejtésével követi beszélőpartnere mondanivalóját, sőt tükrözi annak érzelmeit. Belekérdez, megismétel egy-egy szót, egyetértő, együttérző megjegyzéseket fűz a hallottakhoz. A férfi arca - ha feszülten figyel - általában rezzenéstelen, nem tükröződnek rajta érzelmek. Odafordulását mindössze egy-egy apró biccentés, dörmögés, hümmögés jelzi.
A nők jobban felfogják, és jobban értelmezik a non-verbális kommunikáció jeleit, a mimikát, a gesztusokat, a testbeszédet, figyelnek a hanghordozásra is. Mivel a hétköznapi kommunikációnak mintegy 70-80 %-a zajlik ezen a non-verbális csatornán, a nők jobban megérzik, illetve értelmezik beszélgetőtársuk hangulatát, a szavak mögött bujkáló rejtett érzéseket, vágyakat. A nők azonban - mivel nincsenek tisztában a nemek közti eltérésekkel - elvárják, hogy a férfiak ugyanúgy megérezzék, értsék rejtett, ki nem mondott elvárásaikat, vágyaikat, megértsék, hogy a nőnek mire van szüksége. Ezért nem kommunikálnak direkt módon, nem mondják meg mit szeretnének, csak jeleznek, céloznak, és azt szeretnék, ha társuk mintegy olvasna gondolataikban. A férfiak többsége azonban nem fogékony az elejtett célzásokra, mivel Ő direkt módon kommunikál, ezért azt is várja el, vagyis szó szerint érti, amit mondanak neki.
4. Túlzások vs. pontos megfogalmazás
A nők, az érzelmi színezet miatt, hajlamosak nem annyira szabatosan kifejezni magukat, ha indulatosak, gyakran túlzásokba esnek: „Mert te soha…”, Mert te mindig…” A férfi azonban szereti a szavakat pontosan definiálni, és szó szerint értelmezni. Ha pedig győztesen akar kikerülni a vitából - és mivel férfi, mindenképpen győzni akar - nem kell mást tennie, mint szó szerint értelmezni a túlzó mondatokat.
5. Kommunikáció probléma esetén
Egy férfi nem szívesen mondja el a problémáját, csak akkor, ha tanácsot kér és reméli, hogy a másik tud segíteni. A nő viszont szereti megbeszéli a problémáját valakivel, s nem feltétlenül vár el tanácsot, inkább csak meghallgatást.
A nőknél számos esetben a beszéd, a szavak segítik hozzá ahhoz, hogy megértse, mit is érez, mit gondol valójában. Célja nem feltétlenül a probléma megoldása - hiszen számtalan problémát nem kell, talán nem is lehet megoldani - egyszerűen hangosan gondolkodik, vagy meg akar szabadulni feszítő érzéseitől. A férfi azonban - saját igényeiből, elvárásaiból kiindulva - ilyenkor úgy érzi, hogy a nő megoldást vár tőle, és azonnal tanácsot ad - mégpedig általában anélkül, hogy végighallgatná a nőt. Hiszen nem érdeklik a részletek, csak a puszta tények. Tanácsai ezért - legyenek bármilyen jószándékúak - alig-alig elfogadhatók a nőnek. Sőt: a nő úgy érzi, hogy lebecsülik, hiszen a férfi azt mondja meg, mit kellett volna, vagy mit kellene tennie…Hiszen csak el szerette volna mondani, kiönteni magából a hétköznapi kellemetlenségeket. Egy kis együttérzésre, dédelgetésre, babusgatásra vágyott.
A férfinak meg kellene értenie, hogy nem kell átvállalnia, megoldania a problémákat a nő helyett. De legalább ilyen hiba az is, ha lekicsinyli, bagatellizálja azokat: "Mért kell egy ilyen csekélységtől ennyire kiborulni? Túlértékeled a dolgokat! Igazából nincs itt akkora baj!" - mondják a férfiak, különösen akkor, ha a nő panaszkodását könnyek kísérik. Nem kell mást tenniük, mint meghallgatni, együttérezni, egy kicsit dédelgetni, babusgatni a nőt. Uraim! Bízzanak az asszonyukban! Meg fogja találni a probléma megoldását - már ha van egyáltalán mit megoldani.
A férfi, ha problémája van, gyakran csak ül, és néz maga elé, vagy lázas, de szótlan tevékenységbe burkolódzik, pl. füvet nyír vagy autót szerel. Ilyenkor rendszerint önmagával társalog, belső párbeszédet folytat. A nő, aki érzi, hogy nincs rendben valami, kirekesztve érzi magát - és nem egyszer azt képzeli, hogy társának vele van baja - megpróbálja kideríteni a férfi rosszkedvének, szótlanságának okát. Szinte leküzdhetetlen vágyat érez, hogy segítse, megvigasztalja a férfit - hiszen neki hasonló körülmények között erre volna szüksége. A férfi viszont, akit belső párbeszédében félbeszakítottak, ingerülten reagál, visszautasítja az asszonyt, aki ezután még inkább elbizonytalanodik, és úgy érzi, hogy vele van valami probléma. Azt hisz, a férfi azért hallgat, mert megsértődött, megbántódott valamin. Ismét csak magából indul ki: hiszen ha egy nő magába vonul, hallgat, az nála a sértődöttség, megbántottság csalhatatlan jele. A nő ezért kevés ijesztőbb dolgot tud elképzelni, mint a kirekesztést. Igen hamar eljut odáig, hogy a férfi azért hallgat, mert már nem is szereti őt.
Egy nő általában csak akkor vonul vissza, ha úgy érzi megbántották, és mélységesen sértve érzi magát. A nő hallgatása tehát mindig a férfinak szól. A férfi rendszerint megérzi, hogy valami nincs rendben de - magából kiindulva - magára hagyja a nőt, hadd töprengjen, hadd oldja meg egyedül a gondot. Esetleg megkérdezi: "Valami baj van szívem?" A nő nagyon rosszul teszi, ha sértetten azt válaszolja: "Semmi bajom" - miközben azt reméli, hogy mimikájából, taglejtéséből félreérthetetlenül kiderül: azt szeretné, ha a férfi tovább faggatná, és végre elmondhatná, mi bántja. A férfi számára ugyanis az elutasítás azt jelenti: "Nem akarok beszélni róla, majd megoldom egyedül." És eszerint cselekszik: újságot olvas, vagy leül a számítógép elé. A végképp magára maradt nő pedig korábbi sérelmei mellé besorolhatja a férfi érzéketlenségét, nemtörődömségét is.
Az ideges nő meggondolatlanul locsog, az ideges férfi meggondolatlanul cselekszik. A nő stresszes vagy feszült helyzetben beszélgetni akar, a férfi viszont egyedül akar maradni gondolataival. Ha megértjük - és tiszteletben tartjuk - ezt a különbséget, az sok fájdalomtól, konfliktustól kímélheti meg mindkét nem képviselőit.