A kutatások kezdetben főleg a segítő hivatások körére irányultak. Az emberekkel hivatásszerűen segítő kapcsolatban lévő dolgozók, mint például a betegápolók, orvosok, szociális dolgozók, pszichológusok, fokozottan veszélyeztettek a burnout szindróma kialakulásában. Jelentősen növeli a szindróma előfordulását az is, ha a munkavégzés során az emberekkel való közvetlen kommunikáció jelentős szerepet tölt be (pedagógus, ügyfélszolgálati munkatárs stb. ). Ma már azt is tudjuk, hogy bár a fenn említett esetekben a kockázat nagyobb, de bármilyen hivatás esetén előfordulhat. Ugyanis a kiégés egy hosszú folyamat eredménye, melyben az ember úgy érzi, hogy megállíthatatlanul elárasztják a feladatok, és nem képes az elvárásoknak megfelelni nemcsak a munkájában, de családjában, környezetében is.
Következésképpen nemcsak a munkára, munkahelyre vonatkozóan beszélhetünk kiégésről. A vizsgálatok megmutatták, hogy a családdal kapcsolatosan, párkapcsolatokban is megjelenhet.
S még egy nagyon fontos dolog: a nők, és különösképpen a segítő foglalkozású nők fokozottan veszélyeztetettek a kiégés szempontjából. A nők nagy többsége a házimunka és a család ellátása során természetszerűleg a segítő foglalkozássá vált tevékenységek eredeti formáját gyakorolja. A nők hagyományosan gondoskodnak a férfiakról, a gyerekekről, az idősekről és a betegekről. A hagyományos társadalmi elvárás szerint mindig mindenkinek eleget kell tenniük, és mindezt szeretettel, együttérzéssel, megértéssel. A nők - ellentétben a férfiakkal - konfliktusok esetén hajlamosak arra, hogy önmagukban keressék a hibát. A mai elvárások szerint a tradicionális értékeket igyekeznek összeegyeztetni az új öntudatukkal: a felelősségteljes személyi szabadsággal, a modern nő eszményképével - és amikor ez nem sikerül, akkor magukat hibáztatják.
Mert milyen is a ma egy ideális nő, amiről azt gondoljuk a modern társadalom elvár? Pontosan olyan, amit írtam. A tradícionális női szerepet remekül mixeli az új modern kihívásokkal. Nem lenne ez baj, de sajnos a médiában és reklámokban bemutatott példa inkább frusztráló, mint segítő. Természetesen szép. Még reggel is, amikor reggel álmosan a menstruáció első napjától boldogan és karcsún nyújtozkodik az ágyban, mert talált egy tökéletesen nedvszívó betétet és a sminkje is tökéletes. Reggel! Egy másodperccel ébredés után! Mosolya még akkor is megmarad, sőt szélesebb lesz, amikor meglátja három maszatos gyermekét, akik már hajnalban Kinder csokival indítottak és most az ágyneműt kenik össze. De a szupermosóporral és szupermosógéppel majd azt is kimossa és vakító fehéren lebeg majd a szélben. A sok-sok karral rendelkező és egyszerre többmindenre figyelni tudó szupernő ezenkívül sportos, karcsú, mint egy topmodell. Naponta fut vagy úszik vagy valamilyen szuperaerobic órára jár, hogy beleférjen az új ruhájába, ami második bőrként követi teste tökéletes idomait. Stílusa és ízlése kifogástalan, sosem vásárol second-hand shopokban semmilyen göncöt, amit aztán majd soha nem vesz fel. Munkáját a család, háztartás és hobbijai között kisujjból egy kis multivitaminkomplex és asszertivitás tréning igénybevételével tökéletesen abszolválja és közben a szuperdezodort használva nem lesz izzadságfolt a ruháján. S ami a legfontosabb csodálatos és izgalmas nő, feleség, akiről minden férfi csak álmodhat, hiszen megértő, nyugodt és mosolygós. Ez most persze így viccesnek tűnhet, de egyáltalán nem látjuk annak, amikor minden második nő emiatt az elváráshalmaz – amit magával szemben állít – miatt frusztrált és stresszel.
Akkor azt hiszem megtaláltuk a kulcsszót. ELVÁRÁS!
A buddhizmus azt mondja, hogy ha elvárásaink vannak nem lehetünk boldogok. Azért ez egy kicsit erős, ezért azt mondanám, kell, hogy legyenek elvárásaink, de nem mindegy milyen mértékűek és milyenek.
Elvárásunk lehet önmagunkkal vagy valaki/valami mással kapcsolatban. Az önmagunkkal szembeni elvárásokat nevezhetjük céloknak. S a célok nem olyan rossz dolgok, sőt. Ha valakinek nincsenek céljai, akkor csak sodródik, éli az életét. Mondhatjuk céltalanul. A boldogságot, mint élményt sokan kutatták és egyre többen kutatják napjainkban. A pozitív pszichológia egyik nagy alakja az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar származású pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály, aki megalkotta a “flow” vagy ahogyan magyarul fordítjuk a “tökéletes élmény” fogalmát. Azok a helyzetek, amelyben szabadon szentelhetjük figyelmünket annak, hogy elérjük céljainkat, nincs zavar, nincs fenyegetés. Az elérendő célnak éppenhogy egy kicsivel fölötte kell lenni a képességeinknek, hogy ne rutinból oldjuk meg, kell egy kis erőfeszítés, de nem szabad sokkal felette lenni, mert akkor frusztrációt okozhat.
Sokan küszködünk nap, mint nap, hogy eleget tegyünk az elvárásoknak. Legyünk bármilyen jó szervezők is, néha patthelyzetbe kerülünk. A patthelyzet abból fakad, hogy túl sok a dolgunk, és többfélét akarunk egyszerre tenni. Ez megy is egy darabig, de végül azt eredményezi, hogy egyre több dolgot nem tudunk elvégezni, félbemarad vagy nem olyan minőségben tudjuk elvégezni, ahogyan szeretnénk. Elégedetlenek leszünk önmagunkkal, úgy érezzük, képesnek kellene lennünk a feladatainkra, meg kell oldani minden problémát, tökéletesen helyt kellene állnunk. Minden ember teljesítőképessége véges azonban. Mindenkinek megvannak a korlátai. Sajnos ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor túl gyakran kerülünk szembe azzal a ténnyel, hogy nem tudjuk maradéktalanul elvégezni a feladatainkat, amely stresszt okoz.
Amennyiben a stressz folyamatossá válik, akkor ez az embert illúzióvesztetté, tehetetlenné, és kimerültté teszi. Ekkor nagy valószínűséggel a kiégés jelenségével állunk szemben. Amennyiben a kiégés állapotába kerülünk, a problémák megoldhatatlannak, leküzdhetetlennek tűnnek, minden kilátás sivárnak néz ki, és szinte lehetetlen energiát találni bármilyen tevékenységre. A boldogtalanság, és az eltávolodás, amit a burnout okoz, akár az állásunkat, párkapcsolatunkat, vagy az egészségégünket is veszélybe sodorhatja.
Hogyan vehetjük észre, hogy a kiégés felé haladunk?
- nincs egy jó napunk
- minden feladatunk teljesítést, legyen az munkahelyi vagy magánéleti energiapazarlásnak érezzük
- állandó kimerültség
- nem érzi a megbecsülést azért, amit tesz
A kiégés negítív hatásai az élete minden rerületére kihatnak, beleértve az otthoni és szociális kapcsolatakat is.
Jó hír, hogy a kiégés gyógyítható. Vissza tudjuk szerezni az egyensúlyt, amennyiben a -jelenlegi- fontossági sorrenden tudunk változtatni, találunk időt saját magunkra, és szakértő segítséget keresünk! A szakértő segítség azért fontos, mert segít a tudatosításban, az elsődleges okok kiderítésében és abban, hogy a kiégés milyen fázisában van az illető.
A gyógyuláshoz meg kell értenünk milyen fázisokból áll a kiégés folyamata.
A kiégés fázisai:
A lelkesedés fázisa
Ilyenkor még nagy erőbedobással, hatalmas lelkesedéssel dolgozunk a céljainkért. Önként vállaljuk a többletmunkát, élvezzük a nélkülözhetetlenség érzését, a saját szükségleteink háttérbe szorulnak. Mindent megteszünk a párunkért, családunk tagjaiért. A kiégés ezen fázisára jellemző a „semmire sincs időm” érzés. Túlzottan nagy lelkesedés, felfokozott energikusság, a kollégákkal, párunkkal, családtagjainkkal, barátainkkal való élénk kapcsolattartás. Lelkesedés a szakmáért, a munkáért, a többiekért való intenzív fáradozás. Ebben az állapotban a személyiségünket tekintjük a legontosabb munkaeszköznek, így munkánk kudarcát saját személyiségünk kudarcaként éljük meg. Viszont saját személyiségünk igényeit, lehetőségeit, kapacitását figyelmen kívül hagyjuk. Irreális elvárásokkal látunk neki munkánknak azonnali eredményeket várunk el magunktól.
Ebből a fázisból két út vezet tovább.
- a megelégedettség fázisa (ez a pozitív)
- frusztráció fázisa felé.( ez a romboló)
A megelégedettség fázisa
Ha időben felismerjük, hogy a bizonyítási vágy már kényszerré vált életünk különböző területein, akkor meg tudjuk oldani, hogy priorizáljuk a munkát, feladatainkat. A magánéletünket megóvjuk és kialakíthatjuk a normális egyensúlyt.
A frusztráció fázisa
Ha nem vagyunk képes erre az egyensúlyteremtésre, harmonikus munka- és életritmus kialakítsára, akkor nem tudunk delegálni, kontrollvesztéstől félünk
Úgy érezzük „a dolgok kicsúsznak a kezünkből”. A teljesítmény hajszolása fáradtsághoz és gyakori hibázáshoz vezet. A magánélet egyre inkább háttérbe szorul, a személyes igények és problémák lassan elfojtásra kerülnek. Megjelennek a testi kimerültség jelei, azonban igyekszünk ezeket eltüntetni környezete szeme elől, gyakran túlteljesítéssel (még több túlóra, újabb és újabb tanfolyam, sport, társadalmi aktivitás reagálunk azokra. A régi jól bevált értékrendünk lassan felborul, beszűkül a gondolatvilágunk, a környezeti beolyások, változások, kihívások egyre kevésbé hatnak ránk.
A burnout ezen szakaszában csökken a személy önmagával szembeni elvárása, így csökken a teljesítőképesség, az elkötelezettség, a nyitottság az új kihívások vagy akár a kollégák irányába.
Csökken az önértékelésünk, ezzel párhuzamosan nő a bűntudatunk. Néha elfog minket a kétségbeesettség és a tehetetlenség érzése, időnként elveszítjük a beszélgetés fonalát. Hirtelen hangulati ingadozások tapasztalhatók, csökken az érzelmi terhelhetőségünk, nyugtalanságunk, gyengeség érzésünk nő, időnként sírási hajlamaink vannak. Negatív gondolatok betörése állandósul és a fatalizmus érzése gyakorivá válik, időnként apátiába süllyedünk.
A munkavégzésben a súlypont eltolódik a „kérem szépen”-ről az „utasítom”-ra, a kooperációról a versengésre. A kliensekről, üzletfelekről, kollégákról sztereotípiákban gondolkodunk, nem vesszük figyelembe egyéni jellegzetességeiket, jellemzőiket, előkerülnek az eddig jó mélyre elzárt előítéleteink. Beszédstílusunkat a szakmai zsargon állandósult használata jellemzi.
Az apátia fázisa
Ekkor már határozottan megjelenik az önmagunkba visszahúzódás, a többiekhez való ellenséges viszonyulás. A paranoia is gyakori, rosszindulatot feltételezünk mindenkiről, minden irányból. Értelmetlennek tartunk mindent akár munka, akár közéleti tevékenység, magánélet, hobbi. Üresség jellemzi a napokat. Nincs sikerélmény. Saját magunkat, tudásunkat nem tudjuk értékelni. Eddigi értékrendünk felborul. Az apátia egy jó eszköz, védekezés a valós és/vagy feltételezett kudarcok ellen. Segítségével kitérhetünk az akadályok elől, a kihívásokat, kockázatokat ekerülhetjük. A többieekkel való kapcsolat a minimálisra korlátozódik, a szakmai munka rutinszerűvé válik. A kollégákkal való kapcsolat kerüljük. Tehetetlennek érezzük magunkat, a helyzet megváltoztathatatlanságába vetett hit lesz jellemző. Koncentrációs- és emlékező képességünk gyengül. Pontatlanok vagyunk a munkakezdés vagy a határidők tekintetében. Egyre nehezebben birkózunk meg a komplex feladatokkal, munkánkat a szervezetlenség jellemzi. Tapasztaljuk magunkon, hogy döntési helyzetben elbizonytalanodunk. Nehezünkre esik a pontos, világos útmutatás, állásfoglalás..
A kiégés ezen fázisában kevesebb új ötletünk van, a kezdeményezőkészségünk csökken. A fantáziánk gazdagságából és a rugalmasságunkból veszítünk. Jellemzővé válik a valami „vagy fehér, vagy fekete” típusú gondolkodás. Ellenállunk a változásoknak. Önértékelési zavaraink láthatóvá válnak.
A kiégés következményei
Az apátiás fazis következménye, hogy pszichoszomatikus betegségek jelenhetnek meg. A legvégső állapotban a személy akár teljesen munkaképtelenné sőt önpusztítóvá válhat. Következésképpen immunrendszerünk gyengül, kép, alvászavarok, rémálmok léphetnek fel, jellemzőek a szexuális élet zavarai. Megjelenik a mellkasi szorítás, a gyorsabb pulzus, ideges tik, emésztési zavarok, émelygés, testsúlyváltozás. Gyakran megnő az alkoholfogyasztás, a kávé, dohány, egyéb drogok használata. Lelkiállapotunk egyre kétségbeesettebb, egzisztenciális problémákkal, a reménytelenség, és értelmetlenség érzésével küszködünk.
A burnout kezelése
A burnout egy krízishelyzet, amelynek leküzdése, megoldása egyedül nem lehetséges, mindenképpen külső segítségre van szükség.
A legfőbb szerepe itt is a tudatosításnak van. Észre kell vennünk a kiégés jeleit, ha lehet minél előbb. Ezután lehet – külső segítséggel – megtalálni a számunkra megfelelő módszereket.
Ami személyfüggetlen – a munkafeltételek javítása a terheltség csökkentés szintén elsőrendű fontosságú lehet. A család, a munkahely mint támogató csoport léte is elengedhetetlen.
Fázisonként eltérő módszereket kell találnunk.
Lelkesedés fázisa: “visszarángatás” a valóságba, a lehetőségeink reális észlelése
Megelégedettség fázisa: itt lehetséges kisebb képzéseket, tréningeket igénybe venni a megfelelő prioritáskezelésre, időmenedzsmentre, asszertivitásra, hogy segítsük az egyensúly fenntartását
Frusztráció fázisa: a negatív gondolatok elkerülése, a pozitívumok láttatása, az energiák felhasználásának módszerei, a változtatás lehetőségeinek felmérése apátia fázisa: eddigi kiváltó állapot megszüntetése, új, reális célok keresése, reális involváció
Fázisoktól függetlenül két alapvető módszert is használnunk kell:
- prevenció : munkahelyi és magánéleti területen is a magunk által kezdeményezett változások, új célok keresése, megújulás segít a kiégés megjelenését elkerülni
- 3F : a szokásos mantrám: Fight or Flight or Freeze (Harcolni, Menekülni, Inkubálni)
o Fight: lehetőségünk van a külső segítség igénybevételével megküzdeni a kiégéssel. Tudatosítjuk és a fenn említett módszerekkel felülkerekedik az állapotunkon.
o Flight: ha a külső körülmények nem változtathatók és nagyon rigidek, nincs esély a friusztráció feloldására, akkor ott kell hagyni a helyzetet, legyen az munkahely vagy magánéleti körülmény.
o Freeze: Átmeneti (fontos, hogy csak átmeneti!) időre visszavonhatjuk kicsit energiáinkat a frusztráló helyzetből és egy kicsit elmélyednünk, hogy is kerültünk ide, hátha jön a “megvilágosodás” és kisebb energiaátcsoportosítással megoldható, elkerülhető a burnout.
A kiégés veszélyét és állapotát komolyan kell vennünk, következményei súlyosak és mindenre kiterjedőek lehetnek.