A következő cikksorozatban összegyűjtögettem “mindennapi kis poklainkat”, amikkel nap, mint nap együtt élünk. “Ez van, ezt kell szeretni!”. Ez a mondás, de a pszichológus nem tud ezzel egyetérteni. Az a baj, hogy szinte már természetesnek vesszük, hogy stresszben éljük le mindennapjainkat. Problémáról, problémára lépünk, nem tudunk örülni már semminek és panasz jön panasz után.
Olyan korszakban élünk, amelyben szinte minden tradíció felbomlani látszik.
Akár a magánélet területeit vizsgáljuk, akár a munkahelyi körülményeket mindenhol a stresszel találjuk magunkat szembe.
Párkapcsolat, család?
- Az együttélés klasszikus formái – a házasság és a család – meggyengültek, az újak pedig csak sok fájdalmas próbálkozás árán alakulnak ki. Hatalmas ambíciókkal vágunk neki párkapcsolatainknak, a legjobbat és a legtöbbet szeretnénk megadni gyermekeinknek, ám amikor utolérnek a hétköznapok nehézségei és kudarcai, sokszor kiderül: sem eszközökkel, sem energiatartalékokkal nem rendelkezünk, hogy a felszínen tartsuk a család süllyedő hajóját. A kor emberében egyszerre van jelen a hagyományos kapcsolatformák iránt érzett, mély kiábrándultság, valamint a biztonság, a rendezettség és a harmónia iránti “régimódi” ösztönös vágy.
Barátság?
- Alig marad rá időnk. Rengeteget dolgozunk, munkahelyen és otthon. Ha marad egy kis szabadidő az éppen hogy elég a családra. A Facebook-ról majd megtudjuk az aktualitásokat, ha van pár percünk cseten megkérdezzük “mizújs” és esetleg egy hosszabb autóút lehetőséget ad egy kis beszélgetésre. A személyes találkozók megritkulnak. Pedig nehéz megvigasztalni zokogó barátnőnket, ha nem tudjuk átölelni és nem tudjuk odatartani vállunkat, hogy arra potyogtassa könnyeit. S nem fér bele a Gellérthegy oldalában való ücsörgés, szavak nélkül, spontán örülve annak, hogy van egy közös élményünk, mert egymás mellett létezünk és ugyanott, ugyanakkor, ugyanazt a szépséget látjuk és éljük meg.
Munka?
- Határidők, logikátlan szabályok, kellemetlen kollégák, ostoba főnök stb. stb. Minden napi frusztráció. Stressz. A legtöbben a fizetés miatt járnak be. S teljesen jogosan, mert nagyon sokaknak nincs munkájuk, munkahelyük. Egzisztenciális problémák, megélhetési gondok.
Iskola?
- Az sem jobb, ha még csak tanulunk. Fizetünk, hogy tanulhassunk, de ritkán kapunk minőségi képzést. Számonkérés természetesen van, de mire jó? Hogyan tudjuk a gyakorlatban használni? Kérdés, mi lesz, ha befejezzük az iskolát. El tudunk majd helyezkedni? S ha igen, abból meg lehet élni? Hogyan válasszak iskolát, hivatást? Amit szeretek vagy ahol jól keresek majd?
Biztonság?
- Minden reggel arra ébredünk, hogy a TV-ből ömlik az erőszak: “Ez meghalt, oda betörtek, azt megerőszakolták “. Bármikor kiderülhet, hogy becsődölt egy bank, sikkasztottak, elveszett a kis megtakarított pénzünk. Megszűnhet a munkahelyünk. Közlekedési baleset ér egy ámokfutó miatt.
Szabadidő, hobbi?
- Idő és pénz kérdése. Szerencsés, ha jut rá ez is, az is. A legtöbben csak álmodnak róla, beérik a televízióval, ami többnyire nem épít, nem megnyugtat, inkább butít vagy stresszel.
Na most ezeket leírtam és már mehetnék is egy vaskereskedésbe, vehetnék egy kést és jó mélyen magamba döfhetném. Ráadásul itt van még a jó kis “Tanult tehetetlenség” is. Tanult tehetetlenség a pszichológiában az a mentális állapot, mely során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, még akkor is ha elkerülhetőek lennének, mert arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes ezeket az ingereket befolyásolni. Ez az állapot vezet a beletörődésbe. Lemondunk arról, hogy pozitív irányba változtathatjuk az életünket. Ez egy lefelé vezető spirál. Nem küzdünk a problémák, stresszkeltő események, helyzetek ellen, csak fásultan elviseljük. Ez felemészti erőnket, nincs pozitív tapasztalás, ami feltöltene minket és erősítene. Csak átvergődünk az életünkön és örülünk, ha kevesebb a baj és bosszúság, de már nem is reménykedünk a boldogságban és nem is próbáljuk megtalálni. Csak szomorkodunk és bosszankodunk s így egyre lejjebb kerülünk a búskomorság spirálján.
Van azonban felfelé vezető spirál is. Úgy kell kezdenünk a harcot, ahogyan Reynard gróf is javasolja a Csokoládé című filmben: “Meg kell ismerni az ellenséget!”. Ha a nyavalyáink mélyére nézünk, ha kutakodunk mindennapi poklainkban akkor számtalan dolog kiderülhet:
- nincs is gond, csak mi aggódjuk túl
- zsigeri működésünk nem valós, csak valami ösztönös reakciót ad
- a probléma valóban fennáll, de nem vagyunk hajlandóak megküzdeni vele, beleragadunk és szenvedünk
- mások hülyesége miatt mi szenvedünk
- el kellene mondanunk mi a nyavalyánk, mert “néma gyereknek anyja se érti a szavát”, gondolatolvasó pedig kevés van
- saját magunknak nem kéne hazudni
- legyőzni valamit csak akkor lehet, ha nem félünk stb.
Most nem folytatom, mert akkor nem marad írnivaló a cikksorozatban. :)
Inkább arról írok, mit okoz, ha ezt helyzetelemzést nem végezzük el kötelező érvénnyel:
- szomorúak leszünk
- képzelt bajok miatt szorongunk
- hisztizünk
- senki nem akar velünk beszélgetni, mert örökké nyavalygunk
- türelmetlenek leszünk
- megbetegszünk stb.
Itt is a stb. a megoldás, mert sorolhatnám oldalakon keresztül.
Inkább egy kérdést tennék fel: Milyen párt/szülőt/barátot/munkatársat/főnököt szeretnél magadnak?
Olyat, aki :
- szomorú ?
- szorongós, frusztrált ?
- hisztis ?
- panaszláda ?
- türelmetlen ?
- örökké beteg ?
Vagy inkább olyat, aki:
- mosolygós ?
- kedves ?
- magabiztos?
- türelmes?
- erős?
- egészséges?
Gondolom a második csoportot választottad. Érthető. Mások is így tesznek. Így ha olyan vagy, aki inkább a második csoportba tartozol, akkor várhatóan jól kezeled életed eseményeit és várhatóan esélyed van arra, hogy sikeres legyél és boldog.
Természetesen nem arról beszélek, hogy az élet majd egy rózsaszín álom lesz. Nem. Mindenkinek szembe kell néznie a valós stresszes eseményekkel: halállal, válással, betegséggel, egzisztenciális problémákkal, nehéz feladattal. De nem mindegy mennyire van stabil lelkiállapotban akkor, amikor ezekkel a TÉNYLEG valós problémákkal meg kell küzdenie. S hogy lesznek-e mellette akkor mások, a családja, barátok, kollégák, akik segítik.
A folytatásban életünk egy-egy területét veszem górcső alá és megmutatom, hol vannak mindennapjaink kis poklai, amíg elégetnek minket és hogy hogyan lehet ezeket elkerülni.