Ezt a témát amiről most írok, általában problémának tekintik és próbálnak választ találni arra, hogy korunkban miért férfiasodnak el a nők és nőiesednek el a férfiak. De szerintem ez a probléma nem létezik.
Vannak férfiak és vannak nők. S ahány férfi vagy nő, annyi különböző személyiség. S ahány férfi és nő, annyi különböző viselkedés. Persze ha vesszük az összes nőt, aki a világon él és azokat a személyiségjegyeket, amelyek a legtöbbjüket jellemzi, akkor megrajzolhatjuk a prototipikus nőt, de pont olyan valószínűleg nem létezik. Minden nő, aki a világon él ehhez a nemlétező prototípushoz hasonlít, ki többé , ki kevésbé. Hasonló ez ahhoz, mint amikor megkérdezzük mi a legtipikusabb madár. Ilyenkor senki nem gondol a struccra vagy a pingvinre, sokkal inkább a verébre vagy egy sasra. A tipikus madár tud repülni, a pingvin és a strucc nem, de ettől még madarak. Ha ezt a prototipizáló gyakorlatot elvégezzük az összes Földünkön élő férfival, akkor megtaláljuk a férfi prototípusát is, de “Ő” is egy nemlétező személy lesz. A prototípus alapú kategorizáció egyik jellemzője, hogy a kategóriahatárok elmosódottak, tehát lehet, hogy van olyan nő, aki akár beleférne a férfi kategória prototípustól távolabb eső részébe is. Természetesen most nem a külsőségekre, hanem belső jellemvonásokra, viselkedésjegyekre koncentráltam, de akár külső jegyek alapján is elképzelhetőek androgün külsővel rendelkező nők vagy férfiak.
Tény, hogy prototípus avagy női és férfi sztereotípia létezik, ez vitathatatlan. Az evolúció mássá formálta a nőket és a férfiakat. Az a környezet, amiben az emberek – és így az emberi elmék is – kifejlődtek, nagyon különbözött mostani környezetünktől. Őseink fajunk evolúciós történetének több, mint 99%-át vadászó-gyűjtögető társadalmakban töltötték. Nem túlzó tehát az a megállapítás, hogy modern koponyánkban kőkori elme lakik. S azt mindannyian tudjuk, hogy a női és férfi agy anatómiailag is eltérő és funkcionalitásában is különbözik. S ennek a legfőbb oka, hogy eltérő szerepeket töltött be a férfi és a nő az ősi társadalmakban s ehhez adaptálódott agyunk, és ezen keresztül viselkedésformánk is. Viccesen szoktuk mondani, hogy egy férfi nem képes egyszerre több mindenre figyelni, hiszen például a vadászat során egy dologra kellett koncentrálni, arra, hogy Ő ölje meg a mammutot, és ne a mammut Őt. Míg egy nő egy adott esetben tud egyszerre több mindenre figyelni, hisz egyidőben szedte a bogyót, vigyázott a gyerekekre és őrizte a tüzet. S az agyunk még mindig ugyanolyan struktúrájú, mint a kőkorszakban, amikor ezek voltak mindennapi tevékenységeink.
Azonban az evolúció, a genetika, és az agyszerkezet csak egyik része viselkedésünk, személyiségünk kialakulásának. Másik része a szocializációnk, a körülöttünk lévő társadalmi berendezkedés eredménye, s az – kevés helytől és szituációtól eltekintve – egyáltalán nem kőkorszaki. Harmadrészt a történelem is erős befolyást gyakorolt arra, hogy eltérjünk a klasszikus női és férfi szerepektől. A háborúkat a férfiak vívták, s haltak meg. A nők akik itthon maradtak átvették a férfiak feladatát, mert az életnek mennie kellett tovább.
Társadalmi, történelmi hatások módosították az evolúció által formált genetikai hatást, ne csodálkozzunk hát, ha nem találjuk a “vegytiszta” férfit és nőt. Ahogyan az első mondatokban írtam, én nem találom ezt problémának. Miért is lenne az?
Egyre több női vezető van, férfiak maradnak otthon “kispapaként”, a nők férfias sportokban teszik próbára teljesítőképességüket, a férfiak kozmetikushoz járnak és még sorolhatnám azokat a tényeket, amiket említenek, amikor a nemi szerepek felcserélődéséről, mint problémáról beszélnek, írnak. A nemi szerepek nem cserélődnek fel, s nem jelentenek problémát, ha elfogadjuk, hogy a modern társadalmakban a lehetőségeink kitágultak s mindenki személyisége és motivációi alapján dönteni tud arról, hogyan kívánja élni az életét. Ha valaki nőként dolgozni szeretne, Uram’bocsá még vezetővé is válik, attól még ugyanúgy maradhat nőies nő, s vezethet egy céget, csapatot, intézményt a nőies viselkedésformák segítségével is. Ha pedig egy férfi kozmetikushoz szeretne menni, mert igényes, attól még maradhat talpig férfi. Miért ne érdekelnék a nőket is az autók, és a férfiakat a főzés. Annyi információ és inger ér minket a mai világban, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a nőket csak a nőies, a férfiakat pedig a férfias dolgok érdeklik. S az, hogy bármiben kipróbáljuk, fejlesztjük magunkat az hozzájárul személyiségünk kiteljesedéséhez. Ráadásul ha a nők férfias területeken, és a férfiak pedig általában nők által végzett tevékenységekben próbálják ki magukat, az segítheti egymás megértését is.
A probléma nem azzal van szerintem, hogy a férfiak viselkedésében is találunk nőies viselkedésmintákat és fordítva, hanem azzal, ha annyira alapvetőnek vesszük a két nem viselkedésének, igényeinek, szokásainak egymás felé közeledését, hogy már általános elvárásként kezeljük.
Az evolúció termékeként a nő meg tudja különböztetni a színárnyalatokat, hiszen nem volt mindegy milyen színű bogyót szed le, az egyik táplál, a másiktól meghalhat. A férfiak viszont nem szedtek bogyót. A férfiak vadásztak, megölték a mammutot és megünnepelték. Lányok, ha azt várjuk el, hogy a férfiak meg tudják különböztetni a padlizsánlila ruhánkat a püspöklilától, s ha erre nem képes, akkor megsértődünk és azt is elvárjuk, hogy otthon üljön a szoknyánkon, ahelyett, hogy a vadászatot helyettesítendő elmegy az Újpest meccsre és egy kiadós sörözéssel megünnepli a haverokkal a csapat győzelmét, akkor az tényleg probléma lesz.
S Fiúk, ha Ti is olvastok, ha egy nő dolgozni szeretne és még sikeres is a munkájában, nem istenkáromlás az, ha bejárónő takarítja ki a lakást, vasalja ki az ingeteket, hiszen ez esetben van egy elégedett feleségetek, barátnőtök, párotok és van egy jól kivasalt inggallér is, mert valószínűleg a bejárónő ehhez jobban ért. S ma már azt is természetesnek tartom, ha egy nő szeretne elmenni és barátnőivel találkozni, kávézni, beszélgetni.
Ha engedjük hogy férfiak és nők azt tegyék, amit szívesen tennének, nem erőszakolunk egymásra sztereotipikus vagy éppen nem sztereotipikus viselkedést elvárásként, akkor nem kell hiányolnunk a férfias férfiakat és nőies nőket. Nem a neme határozza meg azt, hogy mitől lehet boldog egy nő vagy egy férfi, hanem az, hogy milyen személyiség és ha kölcsönösen elfogadjuk egymás igényeit, akkor nem a nemek viselkedésében, szokásaiban megjelenő változatosság számlájára írjuk a társadalmunkban jelen lévő problámákat, mert az erős legyszerűsítés lenne.