Ott van előttünk egy nagy víz, amin át kell kelnünk. Akkor lesz sikeres egy kapcsolat, ha fel tudjuk építeni a hidat, s aztán már bátran, bizalommal járhatunk rajta egyik oldalról a másikra. A hídverés a cölöpök leverésével kezdődik. Ez egy közös tevékenység. Cölöpről cölöpre. A cölöpökön már járni is tudunk, de még nagyon óvatosan. Még nincs meg az az erős biztonságérzet, hogy nem esünk le bármi is történik. Ha gyorsan akarunk cölöpről cölöpre ugrálni, akkor könnyen a vízbe eshetünk. Persze ilyenkor kimászhatunk a vízből, de már egyszer beleestünk s ez nem pozitív élmény. A hidat is fokozatosan építjük, van ahol már biztonsággal járható, de még nagyon kell figyelnünk minden részen, nehogy egy kevésbé stabil pontra lépjünk, s van ahol még csak a cölöpök állnak. Idő és megfontoltság kell ebben a szakaszban is, hiszen a gyorsan, figyelmetlenül összetákolt híd bármikor leszakadhat, s akkor megint a vízben kötünk ki. Minden apró hajlat, szög, forrasztás aprólékos munkával készül el. A szerelem kezdeti lila ködje sem segít sajnos abban, hogy ennél a hídverési szakasznál tisztán lássunk, ezért kell megfontoltan haladni.
S végül áll a híd. Két ember felépített egy hidat bizalomból, közös élményekből, szeretetből, gondoskodásból, türelemből, toleranciából, odafigyelésből, szexualitásból. A híd kész arra, hogy nagyobb terhet is elviseljen. De nem akármekkorát! Nagyon sok veszély van, s ha a hidat túlterheljük, leszakadhat.
Ez persze egy metaforikus kép, de talán segít abban, hogy belássuk, nem egyszerű egy jól működő párkapcsolatot összehozni. Romantikus lányregények és rózsaszín álmok szólnak arról, hogy “megláttam, megszerettem aztán jöhet a holtodiglan-holtomiglan”. Nem szeretnék szkeptikusnak látszani (egyáltalán nem vagyok az) és károgni arról, hogy hogyan mennek tönkre a kapcsolatok. Örök optimista vagyok és általában túlságosan is pozitívan látom a világot, de a párkapcsolatok terén nem tudom nem látni a valóságot. Ezért próbálom megérteni és segíteni azzal, amit már megértettem.
A legfontosabb felfedezésem anno az volt, hogy egy kapcsolat meg tud születni a kölcsönös szerelemből, de ha nem ápoljuk, dédelgetjük, akkor el is tud pusztulni gyorsan.
Erre is van egy nagyon jó szimbolikus modell, amit a párom gondolt ki és szerintem zseniális. Megkérdeztem és hozzájárult, hogy használjam, ezúton is köszönet érte Drágám!
A modell szerint a párkapcsolat olyan, mint egy verem. Abszolút tökéletes esetben (valószínűleg ilyen nem létezik) a verem üres, nem kerül bele semmi káros dolog, a kapcsolat hibátlanul működik. A kapcsolatnak akkor lesz/lehet vége, ha a verem megtelik. Mivel telhet meg a verem? Olyan dolgokkal, amik a kapcsolatnak árthatnak. Fontos érteni ebben a modellben, hogy nem Róla és rólam, fiúról és lányról, nőről és férfiról van szó, hanem a kapcsolatról. Bármelyikünk betehet valamit a verembe azzal, hogy árt a kapcsolatnak. Extrém rossz például, ha megcsalja egyik a másikat. Az a jó hír, hogy kivenni is lehet a veremből. S nem csak az tud kivenni, aki berakott, hanem akármelyikük. A kapcsolat egy közös verem, közösen kell vigyázni rá, hogy ne teljen meg. Van, amikor egyikünk többet tesz bele, mert egy rosszabb periódusa van bármilyen okból (munkahely, betegség stb), akkor az a megoldás, hogy a másik, aki éppen jobban van kiszedi amit csak tud a veremből. Ha a kapcsolatért teszünk valamit, akkor azzal kiveszünk a veremből. A modell legfőbb mondanivalója, hogy nem magadra kell először gondolnod, hanem a kapcsolatra és önzetlenül, toleránsan kell a másikhoz viszonyulni. Félreértés ne essék, ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni önmagunkat és most már csak a verem vagyis a kapcsolat létezik. Szokták mondani, hogy a “szerelem sötét verem” , beleesünk, aztán ki se látunk onnan. Itt pont nem ezt szeretném erősíteni. Beleesünk, rendben van, de aztán kijövünk onnan és ápoljuk a vermet vagyis a kapcsolatot, hogy ne teljen meg. De ehhez saját magunknak kell maradni, hogy akkor is legyen erőnk, ha éppen a másiknak nincs annyi. S ha van erőnk, akkor kilapátoljuk onnan mindazt, amit lehet. Ha kitakaríthatatlan cucc kerül bele, akkor az baj. Ha megtelik, az is nagy baj. Valószínűleg az is nagy baj, ha mindig csak az egyik fél lapátol, a másik meg tolja bele a sok rosszat. A szerelem, elköteleződés sok erőt ad és sokáig ki lehet tartani, de az optimális az, ha mindketten lapátolnak, ha már egyszer belement ez-az.
Van még egy érdekes modell, ami egy picit hasonlít, de azért más a megközelítése. A modell eredetileg egy motivációs modell iskolásoknak, párkapcsolati modellt én fejlesztettem belőle. A lényege, hogy van egy osztály és van egy nagy üveggömb és ha a gyerkőcök valmai jót cselekedtek (bárki az osztályból) betesznek egy golyót az üveggömbbe. Ha valami rosszat tesznek (bárki!) kivesznek egy golyót. Ha megtelik a gömb, akkor az osztály jutalmat kap.
Párkapcsolatra én így alkalmaznám (természetesen nem valóságos gömbbel, csak valahogy fejben): az üveggömbben egyenlő számú piros és kék gömb van amik félig töltik a gömböt. Ha a párból a lány valami jót tesz a kapcsolatért, akkor egy piros golyó kerül a gömbbe, ha a fiú tesz valami jót akkor kék gömb. Ha viszont valami kapcsolatrongálót tesznek, akkor a lány esetén kikerül egy piros gömb, a fiú esetén egy kék gömböt veszünk ki. Itt két negatív kimenet is van: egyrészt ha teljesen kiürül a gömb az azt jelenti a kapcsolat is kiürült. A másik negatív ha főleg egyféle színű golyó van a gömbben, ami azt jelenti csak az egyik fél küzd a kapcsolatért. Nekem a verem modell jobban tetszik, mert nem biztos, hogy annyira fontos az, hogy melyikünk teszi a többet.
Valójában nagyon sokféle modellel leírhatnánk a párkapcsolatokat, de ami valójában fontos, hogy megértsük, csak akkor lehet reménykedni a „holtodiglan-holtomiglan”-ban, ha megbecsüljük azt akink van és azt ami közöttünk létrejött, kialakult és létezik. A kölcsönös szerelem, vágyódás, szeretet és tisztelet!