“Mi a boldogság receptje?”, ettől a kérdéstől minden pszichológusnak égnek áll a haja. Nekem is. Pedig minden pszichológustól megkérdezik. Tőlem is. Mit tudnék erre válaszolni? Válaszolhatom azt, hogy a boldogságnak nincs receptje. Vagy válaszolhatom azt, hogy mindenkinek más a boldogság receptje. Harmadik lehetőségként először megkérhetem, hogy definiálják, mi is az a boldogság, s akkor én majd jól kifőzöm. Mert már az sem egyértelmű ki mit ért boldogság alatt.
Hallottam már sokszor, hogy „Ő egy boldog ember”, de azt is „Ez az ember boldogtalan!”. Akkor ezek szerint a „boldogság” egy személy jellemzője lenne? Van boldog és nem boldog ember? Nem hiszem. Ez azt jelentené, hogy valaki mindig boldog, van aki meg soha. Próbáljuk hát meg leírni először mit is jelent a boldogság, remélem azután már könnyebb lesz kitalálnunk, hogyan érhetjük el a vágyott boldogságot. Mert boldogságra mindenki vágyik, ebben biztos vagyok.
S miért szeretnék a boldogságról beszélni a Pszichés fitnessz rovat keretében? Mert a pszichés edzettség és a boldogság kéz a kézben járnak, olyanok mint az érem két oldala. Ahhoz, hogy lelkileg edzettek legyünk, szükségünk van a boldogságra, s ahhoz, hogy képesek legyünk a boldogság érzésére, lelkileg erősnek és edzettnek kell lennünk.
Hallottam már sokszor, hogy „Ő egy boldog ember”, de azt is „Ez az ember boldogtalan!”. Akkor ezek szerint a „boldogság” egy személy jellemzője lenne? Van boldog és nem boldog ember? Nem hiszem. Ez azt jelentené, hogy valaki mindig boldog, van aki meg soha. Próbáljuk hát meg leírni először mit is jelent a boldogság, remélem azután már könnyebb lesz kitalálnunk, hogyan érhetjük el a vágyott boldogságot. Mert boldogságra mindenki vágyik, ebben biztos vagyok.
S miért szeretnék a boldogságról beszélni a Pszichés fitnessz rovat keretében? Mert a pszichés edzettség és a boldogság kéz a kézben járnak, olyanok mint az érem két oldala. Ahhoz, hogy lelkileg edzettek legyünk, szükségünk van a boldogságra, s ahhoz, hogy képesek legyünk a boldogság érzésére, lelkileg erősnek és edzettnek kell lennünk.
Amikor a boldogságot szeretném meghatározni, pár alapfeltevésből indulnék ki. Az egyik, hogy a boldogság az ember életének pozitív pillanataiból tevődik össze. Ezek a boldog pillanatok lehetnek természetesen percek, akár órák is, de az nagy ritkaság, hogy valaki reggeltől estig vagy harmincéves korától ötven éves koráig boldog.
A másik, hogy a boldogságot nem lehet előre elhatározni, erőltetni. Eldönthetem, hogy este elmegyek és megnézek egy balettelőadást, s tudom, hogy ez engem általában boldoggá tesz, de nem lehetek benne biztos, hogy ez a mai darabra is igaz lesz.
S azt is biztosan állíthatjuk, hogy a boldogságság azt jelenti, hogy valaki nem boldogtalan. A „nemboldogtalanság” még nem jelenti, hogy kötelezően boldog is vagy. Annyit is jelenthet, hogy egy semleges vagy akár rezignált állapotban vagy.
Jó hír, hogy az élet boldog pillanatait sokminden, szerelem, barátság, művészet, természet – igazából bármi – kiválthatja. Egy fontos , hogy a befogadáshoz nyitottnak, lazának kell lenni. Nehéz egy nagy feszültségben, stresszes emberből könnyedén kiváltani egy boldog pillanatot, de törekednünk kell rá, mert így lehet elindulni felfelé a spirálon. A boldog pillanatok csökkentik a stresszt, így befogadóbbak leszünk az élet örömteli dolgaira, a pozitív pillanatok tovább csökkentik a feszültséget és így tovább.
Van még egy fontos tényező, amivel tisztában kell lennünk. A boldogságot el lehet fogadni, élvezni is lehet. Ismerek azonban olyan embereket, akikre a legjobb szó: “boldogsággyilkos”. Ők azok az emberek, akik csak a rossz dolgokat élik meg valóságosnak, a jókkal nem tudnak érzelmileg mit kezdeni. A “boldogsággyilkos” a pozitív dolgokat is addig piszkálja, amíg ki nem deríti, hogy valójában abban is van valami rossz. A rossz hír az, hogy sajnos a boldogság megélésének képessége is nagymértékben – 50-60%-ban – örökölt tényezőnk. Ehhez csatlakozik a környezet, neveltetés hatása, ami még legalább 30%-ot tesz hozzá. S könnyen kiszámolhatjuk, hogy nem sok terünk marad. Kérlek ne hagyjátok abba most az olvasást azzal, hogy akkor minek írogatok erről, ha nagyjából 14 éves korunkra eldől mennyire vagyunk képesek boldogságot megélni az életünkben. Jó hír, hogy nem így van, nagyon sokat lehet változtatni még azon is ami genetikailag meghatározott. Meg lehet tanulni örülni az élet pozitívumainak. S itt jön aszemélyre szabott „boldogságrecept”. Léteznek ugyanis különböző „típusú” boldogságok.
Van, aki abban találja meg a boldogságot, hogy átadja magát az élet örömeinek. Szereti a finom ételeket, szeret pihenni, heverészni.
Van, aki sokszor átéli azt, hogy miközben aktív tevékenységet végez, szinte beleolvad a tevékenységbe, a külvilág szinte megszűnik.
S olyan is van, aki keresi saját és mások életének célját, a létezés értelmét, elmélyültsége okoz neki örömöt.
Általában mindhárom boldogságtípus megtalálható mindannyiunkban csak különböző arányokban. A fontos, hogy felismerjük magunkban, hogy nekünk mi okoz örömöt. Ha olyan tevékenységben keressük a magunk boldogságát, ami ugyan nagyon trendi, de valahogyan nekünk nem működik, akkor rossz receptet választottunk a boldogságunkhoz. Példának hozom megint a futást. Nekem az egyik kedvenc „boldogságreceptem”. Aktív mozgás, érzem az izmaim erejét, a levegőt az arcomon, közben szól a zene. Még a fáradtság is kellemes. Biztos vagyok benne, hogy sokakat elborzaszt az, hogy neki boldognak kellene magát érezni attól, hogy tíz kilométert fut, miközben alig kap levegőt, fáj minden porcikája. Neki nem kell futnia, bármennyire „menő” dolog. S ami a legfontosabb, semmiképp ne legyen attól boldogtalan, hogy Ő képtelen lefutni azt a vacak 10 km-t. Van számtalan más dolog, amiben fog tudni örömöt találni, csak meg kell keresni. Ne szidjuk a médiát, sokat segít abban, hogy megmutatja a lehetőségeket. Nézzünk körül a környezetünkben, mi mindennel foglalkoznak az emberek, s minek örülnek. Aztán ki lehet ezeket próbálni, s biztos mindenki megtalálja azt, ami majd hozza a pozitív tapasztalásokat, örömteli pillanatokat, csak engedjük el magunkat, legyen befogadóak.
Térjünk még vissza egy pillanatra arra a gondolatra, hogy mennyire tudjuk akaratlagosan előidézni a boldogságot. Azt írtam, nem lehet a boldogságot előidézni, erőltetni. Ennél egy erősebbet is mondok. Az elvárásaink az igazi „örömgyilkosok”. A buddhizmus tanítja, hogy nagyon nehéz a boldogságot megtalálni, ha számtalan elvárással indulunk. Elvárásaink vannak a szerelmünkkel szemben, a gyerekeinkkel, munkahelyünkkel kapcsolatban. A boldog pillanatok pedig pont nem az elvárásainknak megfelelően, hanem sokkal inkább meglepetésszerűen, váratlanul jönnek.
A másik, hogy a boldogságot nem lehet előre elhatározni, erőltetni. Eldönthetem, hogy este elmegyek és megnézek egy balettelőadást, s tudom, hogy ez engem általában boldoggá tesz, de nem lehetek benne biztos, hogy ez a mai darabra is igaz lesz.
S azt is biztosan állíthatjuk, hogy a boldogságság azt jelenti, hogy valaki nem boldogtalan. A „nemboldogtalanság” még nem jelenti, hogy kötelezően boldog is vagy. Annyit is jelenthet, hogy egy semleges vagy akár rezignált állapotban vagy.
Jó hír, hogy az élet boldog pillanatait sokminden, szerelem, barátság, művészet, természet – igazából bármi – kiválthatja. Egy fontos , hogy a befogadáshoz nyitottnak, lazának kell lenni. Nehéz egy nagy feszültségben, stresszes emberből könnyedén kiváltani egy boldog pillanatot, de törekednünk kell rá, mert így lehet elindulni felfelé a spirálon. A boldog pillanatok csökkentik a stresszt, így befogadóbbak leszünk az élet örömteli dolgaira, a pozitív pillanatok tovább csökkentik a feszültséget és így tovább.
Van még egy fontos tényező, amivel tisztában kell lennünk. A boldogságot el lehet fogadni, élvezni is lehet. Ismerek azonban olyan embereket, akikre a legjobb szó: “boldogsággyilkos”. Ők azok az emberek, akik csak a rossz dolgokat élik meg valóságosnak, a jókkal nem tudnak érzelmileg mit kezdeni. A “boldogsággyilkos” a pozitív dolgokat is addig piszkálja, amíg ki nem deríti, hogy valójában abban is van valami rossz. A rossz hír az, hogy sajnos a boldogság megélésének képessége is nagymértékben – 50-60%-ban – örökölt tényezőnk. Ehhez csatlakozik a környezet, neveltetés hatása, ami még legalább 30%-ot tesz hozzá. S könnyen kiszámolhatjuk, hogy nem sok terünk marad. Kérlek ne hagyjátok abba most az olvasást azzal, hogy akkor minek írogatok erről, ha nagyjából 14 éves korunkra eldől mennyire vagyunk képesek boldogságot megélni az életünkben. Jó hír, hogy nem így van, nagyon sokat lehet változtatni még azon is ami genetikailag meghatározott. Meg lehet tanulni örülni az élet pozitívumainak. S itt jön aszemélyre szabott „boldogságrecept”. Léteznek ugyanis különböző „típusú” boldogságok.
Van, aki abban találja meg a boldogságot, hogy átadja magát az élet örömeinek. Szereti a finom ételeket, szeret pihenni, heverészni.
Van, aki sokszor átéli azt, hogy miközben aktív tevékenységet végez, szinte beleolvad a tevékenységbe, a külvilág szinte megszűnik.
S olyan is van, aki keresi saját és mások életének célját, a létezés értelmét, elmélyültsége okoz neki örömöt.
Általában mindhárom boldogságtípus megtalálható mindannyiunkban csak különböző arányokban. A fontos, hogy felismerjük magunkban, hogy nekünk mi okoz örömöt. Ha olyan tevékenységben keressük a magunk boldogságát, ami ugyan nagyon trendi, de valahogyan nekünk nem működik, akkor rossz receptet választottunk a boldogságunkhoz. Példának hozom megint a futást. Nekem az egyik kedvenc „boldogságreceptem”. Aktív mozgás, érzem az izmaim erejét, a levegőt az arcomon, közben szól a zene. Még a fáradtság is kellemes. Biztos vagyok benne, hogy sokakat elborzaszt az, hogy neki boldognak kellene magát érezni attól, hogy tíz kilométert fut, miközben alig kap levegőt, fáj minden porcikája. Neki nem kell futnia, bármennyire „menő” dolog. S ami a legfontosabb, semmiképp ne legyen attól boldogtalan, hogy Ő képtelen lefutni azt a vacak 10 km-t. Van számtalan más dolog, amiben fog tudni örömöt találni, csak meg kell keresni. Ne szidjuk a médiát, sokat segít abban, hogy megmutatja a lehetőségeket. Nézzünk körül a környezetünkben, mi mindennel foglalkoznak az emberek, s minek örülnek. Aztán ki lehet ezeket próbálni, s biztos mindenki megtalálja azt, ami majd hozza a pozitív tapasztalásokat, örömteli pillanatokat, csak engedjük el magunkat, legyen befogadóak.
Térjünk még vissza egy pillanatra arra a gondolatra, hogy mennyire tudjuk akaratlagosan előidézni a boldogságot. Azt írtam, nem lehet a boldogságot előidézni, erőltetni. Ennél egy erősebbet is mondok. Az elvárásaink az igazi „örömgyilkosok”. A buddhizmus tanítja, hogy nagyon nehéz a boldogságot megtalálni, ha számtalan elvárással indulunk. Elvárásaink vannak a szerelmünkkel szemben, a gyerekeinkkel, munkahelyünkkel kapcsolatban. A boldog pillanatok pedig pont nem az elvárásainknak megfelelően, hanem sokkal inkább meglepetésszerűen, váratlanul jönnek.
A boldogság témáját még nem fejeztem be, csak a jövő hétig egy kicsit abbahagyom. S addig is felidézem Maurice Maeterlinck meséjét a kék madárról. A mese egy favágó gyermekeiről, Mytylről és Tyltylről szól. Karácsony éjszakáján azt álmodják, hogy Berylune, az Alkonyi Tündér elküldi őket megkeresni a boldogság kék madarát. Berylune egy gyémántot ajándékoz nekik, amelynek segítségével beleláthatnak a körülöttük lévő dolgok lelkébe, a hallgatásra kárhoztatott Kutya és Macska pedig szavakba foglalhatja érzéseit. Útjuk során a gyermekeket az erdőben megtámadják az állatok és a fák, de a hűséges Kutya megmenti őket. A testvérek az Emlékezés Birodalmában felkeresik régóta halott nagyszüleiket. Eljutnak még az Éj palotájába és a Jövő Birodalmába is, ahol találkoznak az életre készülődő kistestvérükkel. Végül hazaérnek: anyjuk ébreszti őket. Megérkezik szomszédjuk, Berlingot néni (Berylune tündér), aki elkéri Tyltyltől a kismadarát, ezzel akarja felvidítani halálos beteg kislányát. Ekkor veszik észre, hogy a madár kék színű, és ez az a madár, amelynek keresésére indultak.
“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”
“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”