A kommunikáció eme formája lehet:
- Kétoldalú (két ember kommunikál egymásal személyes jelenlét nélkül valamilyen virtuális csatornán, például telefon, cset )
- egy – több viszonylat ( egy ember kommunikál sok ember felé, például facebook post)
- több – egy viszonylat (több ember kommunikál egy ember felé, például médiaközlések, facebook post-ok)
Ezen belül is megkülönböztethetünk:
- interaktív (telefon, cset) vagy
- nem interaktív (media, facebook) kommunikációt
Bármelyik formát is vizsgáljuk a legfontosabb, hogy a kommunikációból hiányzik a személyes jelenlét, aminek inkább a nehézségeivel, mint az előnyeivel kell foglalkoznunk. Az ugyanis alapelv, hogy a “virtuális” kommunikáció is kommunikáció vagyis információt kapunk másokról és információt adunk magunkról. S mivel a metakommunikáció, mint csatorna nincs jelen ezért az emberi kommunikáció jellegzetességei, mint reakció, érzelemkifejezés hiányozni fognak.
Ahhoz, hogy sikeresen működjünk ezekben a kommunikációs formákban is számos szabályt kellene betartanunk, de ezek a szabályok és a kommunikáció ilyen formájának a kultúrális háttere még igencsak hiányzik a mndennapjainkból. A technológia rohamléptekben fejlődik, okostelefon, közösségi media stb. Mindenki használja és nem vagyunk elég óvatosak, hogy ezekkel az eszközökkel hogyan szabad élni, mire kell figyelni. Az érzelmek kifejezése, mások reakciójának észrevétele csökevényes, így a félreértések végtelen tárházát nyitja meg.
Hogyan is volt ez a virtuális világ előtt?
Régesrég (Jane Austen írt ezekről az időkről) ha fájt a lélek vagy öröme volt, az napokat, heteket érlelődött majd hősnőnk leült a levélpapír elé, különböző szárnyasok, madarak tollából készült íróeszközét elővette belemártotta tintájába és megírta kedves barátnőjének, testvérének, ismerősének mi minden történt vele ez elmúlt hetekben, hónapokban. A címzett elolvasta, majd időt adva, végiggondolva, óvatos megfogalmazással válaszolt. Megfontolt kommunikáció volt ez, erről biztosíthatok mindenkit.
S mi történik ma? Ülünk a számítógép előtt, pillanatok alatt bepötyögünk át nem gondolt mondatokat, szavakat s máris rábízzuk a TCP/IP protokollra, hogy vigye. E-mail vagy Facebook post formájában, mindegy. Vagy előkapjuk az okostelefonunkat s már nyomkodjuk is, vagy egy számot felhívva vagy SMS-t írva.
S már kezdődnek is a problémák:
- elvárjuk, hogy a másik vegye fel a telefont, hiszen azért mobil!
- Válaszoljon az SMS-re, hiszen nekünk fontos és nem látjuk, nem tudjuk, hogy éppen mit csinál, hogy érzi magát stb.
- Ha egy post-ot írunk azt többnyire sok ember olvassa. Gondolatainkat, érzéseinket, információinkat. Ha pozitív a gondolat, információ, érzés, amelyet közlünk, egyszerűbbnek tűnik a dolog. De…Ki állíthatja, hogy mindenkinek jólesik, amit írunk. Hiszen a Facebook-on például tömegekkel “beszélünk”. Írunk egy “vicceset” s sejtelmünk sincs, hány embert bántott meg ez a poén. Ha pedig fáj valami? Nehéz dolog, mert a lélek kommunikálni akar. S ha nincs ott senki, akkor ott van a számítógépünk, okostelefonunk, s máris kiírhattuk magunkból a nyavalyát. “Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. Nagyon veszélyes csapda. Lehet, hogy másnap már visszaszívnánk. Lehet, hogy félreérthető.
- “Messziről jött ember azt mond, amit akar”. S ilyenkor “messze” vagyunk. Természetes igény, hogy magunkról a lehető legjobb képet mutassuk ilyenkor, s ezt ez a fajta kommunikáció lehetővé is teszi. Az őszinteség Grice-I maximája itt is érvényes. De ha őszinték vagyunk, akkor is lehet egy kicsit “fényezni” magunkat pozitív módon és így nem adunk magunkról teljes képet.
- A személyes kommunikációhoz képest óriási “előnye” az ilyenfajta kommunikációnak, hogy nem kell feltétlenül a másikat meghallgatni. Miközben Ő beszél, mi olvasgathatjuk az e-mailjeinket, etethetjük a macskát, nézhetünk TV-t stb. S a reakcióink: “Aha”, “Igen-igen”, “Nahát”, “Tökéletesen igazad van”. S közben fogalmunk sincs mit mondott.
- A személyes kommunikáció általában párbeszéd és nem hagyjuk ott a másikat egyik pillanatról a másikra. Létezik egy általánosan elfogadott protokoll, amelyet betartunk. Megérkezés, köszönés, elmélyülés a társalgásban, beszélgetés lezárása, elköszönés és mindenki távozik. Ehhez képest, hányszor nyomjuk le a telefont a másik szavának kellős közepén, mert ”bocs, éppen hív valaki” vagy köszönünk el a cseten egy “jaj bocs, most mennem kell, szia!” mondattal.
Sorolhatnám még a számtalan problémát és veszélyt, de azt gondolom mindenki tudná folytatni. A lényeg, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a “virtuális” kommunikáció nem egyszerűbb, könnyebb, sőt sokkal bonyoultabb, nehezebb, veszélyesebb, mint a személyes interakció. Megítélésünkben, elfogadottságunkban nagyon sokat jelent, ezért magunkévá kell tennünk ezt az alapelvet:
“Kommunikálj úgy virtuálisan is, mintha személyesen jelen lenne az a másik vagy azok a mások!”
Mit is jelent ez?
- Szánj időt a másikra, mintha személyesen találkoznátok. Akkor hívd fel, ha tudod, lesz rá időd. Ha más keres, akkor se tedd le a telefont. Figyelj oda arra, amit mond és reagálj rá udvariasan.
- Ha felhívsz valakit, kalkuláld be, hogy nem biztos, hogy ráér éppen beszélni veled.
- Ha SMS-t küldesz, az egy off-line kezdeményezés, majd válaszolni fog, ha ideje lesz rá.
- Gondold át, figyelj oda, mit küldesz ki a széles publikum felé.
- Ha érzéseket közölsz ebben a formában magyarázd meg érthetően. Az emoji icon-ok erre nem alkalmasak!
Ezeket a szabályokat is folytathatnám, de nem állítottam még össze a „Virtuális kommunikáció etikettje” c. könyvet. S azt sem állíthatom, hogy teljeskörűen körül tudtam ezt a témát járni, erre kevés ez a cikk, de remélem figyelemfelkeltésre elég!