Egy cikknyi szünetet tartok a mélyebb belső világunk vizsgálgatásában, s egy kicsit a felszín felől közelítünk ma. Apropója, hogy két napra nyár lett hirtelen és a kabátok alól kibontakoztak az emberek és a különböző outfitek. Nem minden esetben jelentettek pozitív élményt, hogy finoman fogalmazzak, így most erről szeretném megosztani Veletek a gondolataimat.
“Nem a ruha teszi az embert”. Ismerjük ezt a mondást, s értjük is, mit szeretnénk ezzel mondani, de pszichológiai szempontból vitatható. Az lehet, hogy nem a ruha teszi az embert, de az ember veszi fel a ruhát. Nők és férfiak, fiatalok és idősek, mindannyian sok időt töltenek azzal, hogy a megfelelő módon öltözkedjenek fel. S hogy kinek mi a megfelelő? Mindenkinek más és más.
Ha visszatekintünk az emberiség történetére eleinte az állatbőrök arra szolgáltak, hogy az ősember védje vele a testét a hideg vagy a sérülések ellen. Azokban az időkben még nem volt fontos, hogy milyen állat bőréből készül a ruha, s elődeink valószínűleg nem töltöttek napokat azzal, hogy az éppen trendinek számító állatot levadásszák a bőréért.
A ruházkodás aztán hamarosan ennél sokkal lényegesebb és fontosabb szerepet töltött be. Az ókorban, középkorban a ruha elárulta viselője társadalmi hovatartozását, rangját, sokszor azt is milyen nemzethez tartozik. Megjelent a népviselet fogalma. A ruhánk az, amit mindig magunkon viselünk, magunkkal hordunk, s ezért mindenki számára, mindig látható. Megmutatható vele a viselője gazdagsága, anyagi jóléte. Amennyiben valaki kevésbé volt tehetős, akkor is méltóságot, igényességet lehetett közvetíteni az egyszerű, de tiszta öltözettel.
A polgárosodás idején életfilozófiát, gondolkodást is tükrözött a magunkra öltött ruházat. Megjelenik a divat, mint fogalom és már vannak divatos és kevésbé divatosan öltözködő emberek.
Abban ezek után megállapodhatunk, hogy az ősembert kivéve, a későbbi és a modern korokban egyre inkább, a ruházkodás, öltözködés a metakommunikáció egyik leglényegesebb eszköze. Az öltözékünkkel tudunk magunkról információt adni, de a többiekhez való viszonyulásunkat, véleményünket is kifejezhetjük vele. Nem véletlen, hogy vannak öltözködési szabályok iskolákban, munkahelyeken, színházban vagy akár egy templomban. Ha valamilyen társadalmi eseményre vagyunk hivatalosak, “rendesen” felöltözünk, hogy megtiszteljük a meghívót, a többi résztvevőt.
A ruha elsődleges szerepe napjainkban is természetesen elsősorban a test védelme és elfedése. Azt, hogy ezt milyen formában tesszük már sok egyéb motiváció befolyásolja. Korosztályonként is eltérő, hogy mi a legfontosabb tényező a ruha kiválasztásánál. Serdülőkorunkig többnyire a szüleink határozzák meg, hogy mit vegyünk fel, ők vásárolnak nekünk ruhát. A serdülőkori lázadás egyik karakteres jellemzője, hogy a kamasz önállóságot szeretne az öltözködés terén. Nem azt szeretné már hordani, amit a szülők jónak látnak, hanem amit a korosztálya aktuálisan menőnek tart. A menő cuccok azt jelentik, hogy Ő is menővé lesz és a menők csoportjához tartozhat. A másik nagyon fontos szerepe az öltözködésnek, hogy tetszést váltson ki. Felöltözve a megfelelő, általunk jónak látott ruhába, arra számítunk, hogy ebben jobban fogunk tetszeni a többi embernek. Már a kamaszoknál is megjelenik a “különbözni” igénye, vagyis a menőségen belül az egyedi megoldások keresése a ruházkodásban. Ahogyan Mérő Laci mondaná: “Mindenki másképp egyforma” , s úgy tűnik ez az öltözködésre is igaz. Nem túlzottan különbözni, de egy kicsit mégis és olyan ruhát hordani, amiben másoknak tetszünk. Ez a serdülő legfőbb célja az öltözködéssel.
Miután a kamaszok megvívták első harcukat a szülőkkel, s megszerezték az önálló döntés szabadságát a ruházkodás terén, s egyenserdülőként a korosztály elfogadottságát élvezték, elkezdődik a differenciálódás. Következő motivációként már fontosabb lesz annak a megmutatása, ki is vagyok én, milyen csoporthoz tartozom. Egy mai fiatal ruhájának mutatnia kell, hogy a geek-ekhez, hipsterekhez stb. tartozik. Az egyenruha jelleg még mindig marad, hiszen ezzel fejezi ki, hogy melyik csoporthoz tartozik, milyen életmódot, életfilozófiát preferál. Ez persze változhat, ahogyan a fiatal az identitáskeresés útját járja, próbálgatja a különböző életstílusokat, azonosul életfilozófiákkal, gondolkodással. Az azonosulás átmeneti s még nem jut el az önazonosságig, így a ruhatár is gyakran változhat. De ez egyáltalán nem baj, ez szükséges ahhoz, hogy az út végén magára találjon.
Az önazonosság a következő mérföldkő, amikor a saját egyéniségét megtalálva, már nem a követő szemlélet lesz az irányadó aktuális ruhatára terén, hanem az, hogy saját egyediségét megmutassa. A fiatal felnőtt már megtalálta saját életfilozófiáját, életstílusát. Ennek megfelelően él és ehhez illeszti a ruhatárát is. Ebben a korosztályban már nagyon erős a sztereotípiák szerepe. A ruha itt már nagyon sokat elmondhat viselőjéről. A napokban láttam én is a neten a BMW-s reklámot, amiben a kék kezeslábast viselő srácot észre sem veszi a csini ruhában riszáló menedzserlány, de amikor már az öltöny-BMW-vörösboros vacsora kombóban kapja a fiút, akkor már rögtön felkelti az érdeklődését. A kommenteket biztos el tudjátok képzelni vagy akár láttátok is, s általában elítélő, hogy ejnye-bejnye a lányok csak a külsőségekre adnak. Egyrészt nemcsak a lányok ítélnek külső alapján, hanem a fiúk is, másrészt ennek erős pszichés alapjai vannak. Nem tudunk valakit pár másodperc alatt megismerni, emberi értékeit felismerni. A ruhát viselő ember viszont egy olyan objektum az emberi pszichében, amiről nagyon sok tapasztalás, asszociáció van elraktározva, így gyors információfeldolgozást tesz lehetővé. Ez persze sztereotípiáka támaszkodik, felszíni, de viszont gyors és hatékony. S mivel a szetereotípiák azért alakulnak ki, mert erős korrelációs alapokra épülnek, így többségében helyes is az első megítélés. Vagyis tetszik, nem tetszik, az öltözékünk nagyon szignifikáns része annak a csomagnak, amit első benyomásnak hívunk, s amit elsőként elraktároz rólunk egy másik ember agya, s befolyásolni fogja hozzánk való jövőbeni viszonyulását. Természtesen az első benyomást is meg lehet változtatni, de azért ne felejtsük el, mi az az első információhalmaz, amit magunkról közlünk. Emiatt azonban nem kell megijednünk. Alapvető esetben mindenki jó stylist-ja magának. Ismeri magát, tuda, mi áll jól neki, miben érzi magát kényelmesen és magabiztosnak. Mindenkinek vannak kedvenc színei, anyagai, alapruhadarabjai. S ez már elegendő ahhoz, hogy saját egyéniségünknek megfelelően öltözködjünk. Ha valakinek ez mégis probléma, akkor ott vannak a barátnők, számtalan újság vagy akár profi stylist-ok, akikhez nyugodtan tudunk fordulni és segítséget kérni. A lényeg, hogy azt viseljük, amiben jól érezzük magunkat, saját magunkénak érezzük, akkor fogjuk magunkat természetesnek érzeni, s mások is ezt látják rajtunk és nem egy görcsös divatmajmot.
“Nem a ruha teszi az embert”. Ismerjük ezt a mondást, s értjük is, mit szeretnénk ezzel mondani, de pszichológiai szempontból vitatható. Az lehet, hogy nem a ruha teszi az embert, de az ember veszi fel a ruhát. Nők és férfiak, fiatalok és idősek, mindannyian sok időt töltenek azzal, hogy a megfelelő módon öltözkedjenek fel. S hogy kinek mi a megfelelő? Mindenkinek más és más.
Ha visszatekintünk az emberiség történetére eleinte az állatbőrök arra szolgáltak, hogy az ősember védje vele a testét a hideg vagy a sérülések ellen. Azokban az időkben még nem volt fontos, hogy milyen állat bőréből készül a ruha, s elődeink valószínűleg nem töltöttek napokat azzal, hogy az éppen trendinek számító állatot levadásszák a bőréért.
A ruházkodás aztán hamarosan ennél sokkal lényegesebb és fontosabb szerepet töltött be. Az ókorban, középkorban a ruha elárulta viselője társadalmi hovatartozását, rangját, sokszor azt is milyen nemzethez tartozik. Megjelent a népviselet fogalma. A ruhánk az, amit mindig magunkon viselünk, magunkkal hordunk, s ezért mindenki számára, mindig látható. Megmutatható vele a viselője gazdagsága, anyagi jóléte. Amennyiben valaki kevésbé volt tehetős, akkor is méltóságot, igényességet lehetett közvetíteni az egyszerű, de tiszta öltözettel.
A polgárosodás idején életfilozófiát, gondolkodást is tükrözött a magunkra öltött ruházat. Megjelenik a divat, mint fogalom és már vannak divatos és kevésbé divatosan öltözködő emberek.
Abban ezek után megállapodhatunk, hogy az ősembert kivéve, a későbbi és a modern korokban egyre inkább, a ruházkodás, öltözködés a metakommunikáció egyik leglényegesebb eszköze. Az öltözékünkkel tudunk magunkról információt adni, de a többiekhez való viszonyulásunkat, véleményünket is kifejezhetjük vele. Nem véletlen, hogy vannak öltözködési szabályok iskolákban, munkahelyeken, színházban vagy akár egy templomban. Ha valamilyen társadalmi eseményre vagyunk hivatalosak, “rendesen” felöltözünk, hogy megtiszteljük a meghívót, a többi résztvevőt.
A ruha elsődleges szerepe napjainkban is természetesen elsősorban a test védelme és elfedése. Azt, hogy ezt milyen formában tesszük már sok egyéb motiváció befolyásolja. Korosztályonként is eltérő, hogy mi a legfontosabb tényező a ruha kiválasztásánál. Serdülőkorunkig többnyire a szüleink határozzák meg, hogy mit vegyünk fel, ők vásárolnak nekünk ruhát. A serdülőkori lázadás egyik karakteres jellemzője, hogy a kamasz önállóságot szeretne az öltözködés terén. Nem azt szeretné már hordani, amit a szülők jónak látnak, hanem amit a korosztálya aktuálisan menőnek tart. A menő cuccok azt jelentik, hogy Ő is menővé lesz és a menők csoportjához tartozhat. A másik nagyon fontos szerepe az öltözködésnek, hogy tetszést váltson ki. Felöltözve a megfelelő, általunk jónak látott ruhába, arra számítunk, hogy ebben jobban fogunk tetszeni a többi embernek. Már a kamaszoknál is megjelenik a “különbözni” igénye, vagyis a menőségen belül az egyedi megoldások keresése a ruházkodásban. Ahogyan Mérő Laci mondaná: “Mindenki másképp egyforma” , s úgy tűnik ez az öltözködésre is igaz. Nem túlzottan különbözni, de egy kicsit mégis és olyan ruhát hordani, amiben másoknak tetszünk. Ez a serdülő legfőbb célja az öltözködéssel.
Miután a kamaszok megvívták első harcukat a szülőkkel, s megszerezték az önálló döntés szabadságát a ruházkodás terén, s egyenserdülőként a korosztály elfogadottságát élvezték, elkezdődik a differenciálódás. Következő motivációként már fontosabb lesz annak a megmutatása, ki is vagyok én, milyen csoporthoz tartozom. Egy mai fiatal ruhájának mutatnia kell, hogy a geek-ekhez, hipsterekhez stb. tartozik. Az egyenruha jelleg még mindig marad, hiszen ezzel fejezi ki, hogy melyik csoporthoz tartozik, milyen életmódot, életfilozófiát preferál. Ez persze változhat, ahogyan a fiatal az identitáskeresés útját járja, próbálgatja a különböző életstílusokat, azonosul életfilozófiákkal, gondolkodással. Az azonosulás átmeneti s még nem jut el az önazonosságig, így a ruhatár is gyakran változhat. De ez egyáltalán nem baj, ez szükséges ahhoz, hogy az út végén magára találjon.
Az önazonosság a következő mérföldkő, amikor a saját egyéniségét megtalálva, már nem a követő szemlélet lesz az irányadó aktuális ruhatára terén, hanem az, hogy saját egyediségét megmutassa. A fiatal felnőtt már megtalálta saját életfilozófiáját, életstílusát. Ennek megfelelően él és ehhez illeszti a ruhatárát is. Ebben a korosztályban már nagyon erős a sztereotípiák szerepe. A ruha itt már nagyon sokat elmondhat viselőjéről. A napokban láttam én is a neten a BMW-s reklámot, amiben a kék kezeslábast viselő srácot észre sem veszi a csini ruhában riszáló menedzserlány, de amikor már az öltöny-BMW-vörösboros vacsora kombóban kapja a fiút, akkor már rögtön felkelti az érdeklődését. A kommenteket biztos el tudjátok képzelni vagy akár láttátok is, s általában elítélő, hogy ejnye-bejnye a lányok csak a külsőségekre adnak. Egyrészt nemcsak a lányok ítélnek külső alapján, hanem a fiúk is, másrészt ennek erős pszichés alapjai vannak. Nem tudunk valakit pár másodperc alatt megismerni, emberi értékeit felismerni. A ruhát viselő ember viszont egy olyan objektum az emberi pszichében, amiről nagyon sok tapasztalás, asszociáció van elraktározva, így gyors információfeldolgozást tesz lehetővé. Ez persze sztereotípiáka támaszkodik, felszíni, de viszont gyors és hatékony. S mivel a szetereotípiák azért alakulnak ki, mert erős korrelációs alapokra épülnek, így többségében helyes is az első megítélés. Vagyis tetszik, nem tetszik, az öltözékünk nagyon szignifikáns része annak a csomagnak, amit első benyomásnak hívunk, s amit elsőként elraktároz rólunk egy másik ember agya, s befolyásolni fogja hozzánk való jövőbeni viszonyulását. Természtesen az első benyomást is meg lehet változtatni, de azért ne felejtsük el, mi az az első információhalmaz, amit magunkról közlünk. Emiatt azonban nem kell megijednünk. Alapvető esetben mindenki jó stylist-ja magának. Ismeri magát, tuda, mi áll jól neki, miben érzi magát kényelmesen és magabiztosnak. Mindenkinek vannak kedvenc színei, anyagai, alapruhadarabjai. S ez már elegendő ahhoz, hogy saját egyéniségünknek megfelelően öltözködjünk. Ha valakinek ez mégis probléma, akkor ott vannak a barátnők, számtalan újság vagy akár profi stylist-ok, akikhez nyugodtan tudunk fordulni és segítséget kérni. A lényeg, hogy azt viseljük, amiben jól érezzük magunkat, saját magunkénak érezzük, akkor fogjuk magunkat természetesnek érzeni, s mások is ezt látják rajtunk és nem egy görcsös divatmajmot.