Ez most nem egy Jane Austen könyvajánló. Sikerfaktorokat keresgélünk éppen. Két dolgot szinte mindenki említ, ha a sikerfaktorokról van szó. Az “okosság”-ot és a “jó szociális készséget”. Jelentsenek ezek akármit is definíció szerint, én most azt mondanám, hogy az “okosság” az intelligencia, vagyis IQ, amit az intelligenciatesztekkel szoktunk mérni. “a jó szociális készség” meg legyen az érzelmi intelligencia.
Intelligenciát nem olyan könnyű mérni, hiába van IQ teszt. A mindennapi megközelítésben ugyanis az emberek különböznek abban a képességben, hogy megértsenek komplex helyzeteket, hatékonyan alkalmazkodjanak a környezethez, tanuljanak a tapasztalatokból, az érvelés különböző változataival éljenek és a gondolkodás révén megoldják a problémákat. Ezek az egyéni különbségek jelentősek lehetnek és még ugyanazon személyen belül sem konzisztensek: egy adott egyén intellektuális teljesítménye különböző alkalmakkor, különböző területeken, más-más körülmények között változhat.
Az intelligencia nem csupán könyvből szerzett tudás vagy problémamegoldó készség. Környezetünk szélesebb és mélyebb megértésének képessége - megérteni a dolgok értelmét, "kitalálni, mit és hogyan csináljunk".
Még nagyobb baj van az érzelmi intelligencia meghatározásával, pláne mérésével.
Az EQ vagyis érzelmi (emocionális) intelligencia az egyén önmagához, más személyekhez, a közösséghez való viszonyát, tevékenységével összefüggő motiváltságát jellemző személyes tényezőket tartalmazza.
Az érzelmi intelligencia gyakorlati életben jelentkező felhasználása rohamosan terjed, egyre jobban hangsúlyt kap az a megállapítás, hogy a társas érintkezés terén - emberi kapcsolatokban, a vezetői tevékenységben - szükséges önmagunk, mások, csoportok érzelmeinek kezelésére, irányítására. Az érzelmi intelligencia kutatása során a következő képességeket azonosították az érzelmi intelligencia tényezőiként:
- képesség a saját és mások érzelmeinek érzékelésére
- képesség a magunk és mások érzelmeinek kezelésére
A kutatók mind az IQ mind az EQ-t olyan személyiségjelelmzőnek tartják amelyek bizonyos szinten fejleszthetők. Az IQ fejlesztéséről nem kell sokat írnom. Az iskolarendszerünk ezt támogatja, s hol jól, hol rosszul, de teszi is.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése azonban érdekes kérdés és bevallom a pszichés fitness szempontjából nekem izgalmasabb terület.
Akkor mégegyszer mit is jelent az, hogy érzelmileg intelligensek vagyunk?
Egyrészt képesek vagyunk arra, hogy saját érzelmi állapotunkat felismerjük, meg tudjuk nevezni és megértsük az érzelmeink, gondolataink és tetteink közötti kapcsolatot. Képesek vagyunk kontrollálni és kezelni érzelmeinket. Befolyásolni tudjuk érzelmi állapotunkat. Képesek vagyunk mások érzéseit észlelni, bizonyos szintig befolyásolni is tudjuk azt.
Ha valaki ezekkel többé-kevésbé jól áll, akkor azt mondhatjuk, hogy pozitív, kielégítő társadalmi kapcsolatokat tud felépíteni maga körül. Akkor otthonában, akár munkahelyén vagy baráti körben. Ez pedig elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy sikeresnek mondhassuk magunkat.
Most megállnék egy pillanatra és átváltanék teljesen pszichológusra. Mert szép-szép a cél, a siker, de az érzelmi intelligencia ennél sokkal fontosabb a pszichés fitnesz szempontjából, a kultúránk, a világnézetünk, életfilozófiánk szempontjából.
Szegő Andrástól olvastam a hétvégén, köszönöm neki ezt a kifejezést : “érzelmi fogyatékos” mert nagyon sok gondolatot indított el bennem. Azt értjük, mit jelent az értelmi fogyatékos, sajnálkozunk rajtuk, intézményesítjük a gyógyításukat, segítjük Őket az életben, de az “érzelmi fogyatékosokkal” nem foglalkozik senki, valójában nem is vesszük tudomásul, hogy léteznek. Most nem azokról beszélek, akik valmilyen pszichés betegség folytán hangulatzavarokkal küzdenek. Most az egészséges emberekről beszélek, akik mindenféle zavar nélkül működnek, csak kevéssé rendelkeznek az „érzelmek okosságával”.
Sem az IQ sem az EQ nem kategória. Nincs olyan, hogy valaki intelligens és van aki nem, ahogyan olyan sincs, hogy valaki érzelmileg intelligens és van aki nem. Mindkét jellemző skálatípusú. A skála alján vannak akik egyáltalán nem intelligensek, a tetején meg akik nagyon s közöttük szépen eloszlik a többi ember. Mindkettő fejleszthető s mindenki arra törekszik, hogy a skálán felfelé mozogjon.
Hogyan fejleszthető hát az érzelmi intelligencia, mit tegyünk, hogy ne legyünk a skála alján?
Ahogyan a boldogságra való hajlamról írtam, az érzelmi intelligencia is részben örökletes, részben a család hatására alakul, de önmagunk is sokat tehetünk azért, hogy akár javítsuk, de sajnos akár le is ronthatjuk.
Ha van bennünk születetten empatikus készség, motiváltság arra, hogy másokra is tudjunk figyelni ne csak magunkra, akkor már jól állunk. Fontos, hogy ezzel egyidejűleg magunkra is figyelnünk kell, meg kell érteni saját érzelmi állapotunkat és bizonyos helyzetekben kontrollálnunk kell. A viselkedésünket tudjuk irányítani azzal, ha ezeknek a képességeknek a birtokában vagyunk vagy fejlesztjük magunkban.
Ha már tudunk figyelni, akkor jobban tudjuk érzékelni és érteni az érzelmeket akár magunkban, akár másokban.
Egyszerű példát tudok mondani. Itt vagyunk mi, nők. Biológiai adottság, hogy bizonyos ciklikussággal a hormonjaink működése változik. Mondjuk ki őszintén megbolondul. J S “abban a bizonyos időszakban” az érzelmeink is másképp működnek, ez sajnos tagadhatatlan tény. De ha ezzel tisztában vagyunk és értjük miért sírtuk el magunkat azért, mert leszakadt a nylonszatyor füle, akkor elkerülhetünk egy csomó hisztit és akár jót is nevethetünk magunkon.
Hasonló a helyzet a dühvel. Van, amikor egy birka is türelmesebb nálunk, de van, amikor egy furcsa félmosoly is rettenetesen fel tud dühíteni. Ha ilyenkor kontrollálatlanul tombolni kezdünk, az nem fog jót tenni szociális elfogadottságunknak.
S még egy nagyon fontos dolog, amit figyelembe kell vennünk. Az EQ sokkal meghatározóbb személyiségünkben és vislekedésünkben, mint az IQ. Az érzelmek ugyanis befolyásolják a gondolkodást. Javíthatják és rongálhatják. Viszont sokkal kevésbé felismerhetők és befolyásolhatók, mint a gondolkodás menete. Hiszen az értelmi (gondolkodás) működés racionális, logikus, szépen felépített, míg az érzelemvezérelt viselkedés általában spontán és többnyire egyáltalán nem logikus, így kiszámíthatatlan. Ezért nagyon fontos az, hogy rá tudjunk hangolódni az érzelmi állapotokra mások és magunk esetében is.
Az “érzelmi fogyatékosság” ezen kívül két dolgot is jelent számomra. Egyrészt annak a képességnek és motivációnak a hiányát, hogy észrevegyük mások problémáit, pozitív vagy negatív érzelmi álapotait. S hogy egészséges szinten érzékenyek is legyünk erre.
Másrészt annak a képességnek és motiváltságnak a hiányát, hogy saját érzelmi álapotunkat törekedjünk pozitív irányba fordítani. Ne csak a rosszat lássuk meg, hanem mindenben keressük a jót, az öröm lehetőségét.
Szegő András írása, amit hétvégén olvastam nagyon érzékletesen írja le az „érzelmi fogyatékosságot”. Két-két gyerek üldögél a buszon és beszélgetnek. Az egyik gyerekpár a galambokat csodálja, amik z ablakpárkányon üldögélenek és vidáman versenyt hunyorognak a napba. A másik két kislány gonoszul kacarászik azon, hogy a matektanárnőnek mekkora bibircsókja van és hogy a Pannika ma is egyest kapott. Kibeszélnek közben minden osztálytársat és fanyalognak mindenen. Van egy jelentős különbség a két pár között a hangulatunkon kívül. Az egyik pár mindkét tagja Down-kóros. Ők azok, akik hatalmas mosollyal néznek a világba és az emberekre. Ők értelmi fogyatékosok.
A másik pár meg egyszerűen „érzelmi fogyatékos”.
Már biztos észrevettétek, hogy a pozitív pszichológia képviselője vagyok és az érzelmi intelligencia számomra kulcsfontosságú ebben a megközelítésben. Mindenkit biztatok arra, hogy amennyire teheti haladjon felfelé ezen a skálán és nem csak sikeresebb, de elégedettebb ember is lesz.
Intelligenciát nem olyan könnyű mérni, hiába van IQ teszt. A mindennapi megközelítésben ugyanis az emberek különböznek abban a képességben, hogy megértsenek komplex helyzeteket, hatékonyan alkalmazkodjanak a környezethez, tanuljanak a tapasztalatokból, az érvelés különböző változataival éljenek és a gondolkodás révén megoldják a problémákat. Ezek az egyéni különbségek jelentősek lehetnek és még ugyanazon személyen belül sem konzisztensek: egy adott egyén intellektuális teljesítménye különböző alkalmakkor, különböző területeken, más-más körülmények között változhat.
Az intelligencia nem csupán könyvből szerzett tudás vagy problémamegoldó készség. Környezetünk szélesebb és mélyebb megértésének képessége - megérteni a dolgok értelmét, "kitalálni, mit és hogyan csináljunk".
Még nagyobb baj van az érzelmi intelligencia meghatározásával, pláne mérésével.
Az EQ vagyis érzelmi (emocionális) intelligencia az egyén önmagához, más személyekhez, a közösséghez való viszonyát, tevékenységével összefüggő motiváltságát jellemző személyes tényezőket tartalmazza.
Az érzelmi intelligencia gyakorlati életben jelentkező felhasználása rohamosan terjed, egyre jobban hangsúlyt kap az a megállapítás, hogy a társas érintkezés terén - emberi kapcsolatokban, a vezetői tevékenységben - szükséges önmagunk, mások, csoportok érzelmeinek kezelésére, irányítására. Az érzelmi intelligencia kutatása során a következő képességeket azonosították az érzelmi intelligencia tényezőiként:
- képesség a saját és mások érzelmeinek érzékelésére
- képesség a magunk és mások érzelmeinek kezelésére
A kutatók mind az IQ mind az EQ-t olyan személyiségjelelmzőnek tartják amelyek bizonyos szinten fejleszthetők. Az IQ fejlesztéséről nem kell sokat írnom. Az iskolarendszerünk ezt támogatja, s hol jól, hol rosszul, de teszi is.
Az érzelmi intelligencia fejlesztése azonban érdekes kérdés és bevallom a pszichés fitness szempontjából nekem izgalmasabb terület.
Akkor mégegyszer mit is jelent az, hogy érzelmileg intelligensek vagyunk?
Egyrészt képesek vagyunk arra, hogy saját érzelmi állapotunkat felismerjük, meg tudjuk nevezni és megértsük az érzelmeink, gondolataink és tetteink közötti kapcsolatot. Képesek vagyunk kontrollálni és kezelni érzelmeinket. Befolyásolni tudjuk érzelmi állapotunkat. Képesek vagyunk mások érzéseit észlelni, bizonyos szintig befolyásolni is tudjuk azt.
Ha valaki ezekkel többé-kevésbé jól áll, akkor azt mondhatjuk, hogy pozitív, kielégítő társadalmi kapcsolatokat tud felépíteni maga körül. Akkor otthonában, akár munkahelyén vagy baráti körben. Ez pedig elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy sikeresnek mondhassuk magunkat.
Most megállnék egy pillanatra és átváltanék teljesen pszichológusra. Mert szép-szép a cél, a siker, de az érzelmi intelligencia ennél sokkal fontosabb a pszichés fitnesz szempontjából, a kultúránk, a világnézetünk, életfilozófiánk szempontjából.
Szegő Andrástól olvastam a hétvégén, köszönöm neki ezt a kifejezést : “érzelmi fogyatékos” mert nagyon sok gondolatot indított el bennem. Azt értjük, mit jelent az értelmi fogyatékos, sajnálkozunk rajtuk, intézményesítjük a gyógyításukat, segítjük Őket az életben, de az “érzelmi fogyatékosokkal” nem foglalkozik senki, valójában nem is vesszük tudomásul, hogy léteznek. Most nem azokról beszélek, akik valmilyen pszichés betegség folytán hangulatzavarokkal küzdenek. Most az egészséges emberekről beszélek, akik mindenféle zavar nélkül működnek, csak kevéssé rendelkeznek az „érzelmek okosságával”.
Sem az IQ sem az EQ nem kategória. Nincs olyan, hogy valaki intelligens és van aki nem, ahogyan olyan sincs, hogy valaki érzelmileg intelligens és van aki nem. Mindkét jellemző skálatípusú. A skála alján vannak akik egyáltalán nem intelligensek, a tetején meg akik nagyon s közöttük szépen eloszlik a többi ember. Mindkettő fejleszthető s mindenki arra törekszik, hogy a skálán felfelé mozogjon.
Hogyan fejleszthető hát az érzelmi intelligencia, mit tegyünk, hogy ne legyünk a skála alján?
Ahogyan a boldogságra való hajlamról írtam, az érzelmi intelligencia is részben örökletes, részben a család hatására alakul, de önmagunk is sokat tehetünk azért, hogy akár javítsuk, de sajnos akár le is ronthatjuk.
Ha van bennünk születetten empatikus készség, motiváltság arra, hogy másokra is tudjunk figyelni ne csak magunkra, akkor már jól állunk. Fontos, hogy ezzel egyidejűleg magunkra is figyelnünk kell, meg kell érteni saját érzelmi állapotunkat és bizonyos helyzetekben kontrollálnunk kell. A viselkedésünket tudjuk irányítani azzal, ha ezeknek a képességeknek a birtokában vagyunk vagy fejlesztjük magunkban.
Ha már tudunk figyelni, akkor jobban tudjuk érzékelni és érteni az érzelmeket akár magunkban, akár másokban.
Egyszerű példát tudok mondani. Itt vagyunk mi, nők. Biológiai adottság, hogy bizonyos ciklikussággal a hormonjaink működése változik. Mondjuk ki őszintén megbolondul. J S “abban a bizonyos időszakban” az érzelmeink is másképp működnek, ez sajnos tagadhatatlan tény. De ha ezzel tisztában vagyunk és értjük miért sírtuk el magunkat azért, mert leszakadt a nylonszatyor füle, akkor elkerülhetünk egy csomó hisztit és akár jót is nevethetünk magunkon.
Hasonló a helyzet a dühvel. Van, amikor egy birka is türelmesebb nálunk, de van, amikor egy furcsa félmosoly is rettenetesen fel tud dühíteni. Ha ilyenkor kontrollálatlanul tombolni kezdünk, az nem fog jót tenni szociális elfogadottságunknak.
S még egy nagyon fontos dolog, amit figyelembe kell vennünk. Az EQ sokkal meghatározóbb személyiségünkben és vislekedésünkben, mint az IQ. Az érzelmek ugyanis befolyásolják a gondolkodást. Javíthatják és rongálhatják. Viszont sokkal kevésbé felismerhetők és befolyásolhatók, mint a gondolkodás menete. Hiszen az értelmi (gondolkodás) működés racionális, logikus, szépen felépített, míg az érzelemvezérelt viselkedés általában spontán és többnyire egyáltalán nem logikus, így kiszámíthatatlan. Ezért nagyon fontos az, hogy rá tudjunk hangolódni az érzelmi állapotokra mások és magunk esetében is.
Az “érzelmi fogyatékosság” ezen kívül két dolgot is jelent számomra. Egyrészt annak a képességnek és motivációnak a hiányát, hogy észrevegyük mások problémáit, pozitív vagy negatív érzelmi álapotait. S hogy egészséges szinten érzékenyek is legyünk erre.
Másrészt annak a képességnek és motiváltságnak a hiányát, hogy saját érzelmi álapotunkat törekedjünk pozitív irányba fordítani. Ne csak a rosszat lássuk meg, hanem mindenben keressük a jót, az öröm lehetőségét.
Szegő András írása, amit hétvégén olvastam nagyon érzékletesen írja le az „érzelmi fogyatékosságot”. Két-két gyerek üldögél a buszon és beszélgetnek. Az egyik gyerekpár a galambokat csodálja, amik z ablakpárkányon üldögélenek és vidáman versenyt hunyorognak a napba. A másik két kislány gonoszul kacarászik azon, hogy a matektanárnőnek mekkora bibircsókja van és hogy a Pannika ma is egyest kapott. Kibeszélnek közben minden osztálytársat és fanyalognak mindenen. Van egy jelentős különbség a két pár között a hangulatunkon kívül. Az egyik pár mindkét tagja Down-kóros. Ők azok, akik hatalmas mosollyal néznek a világba és az emberekre. Ők értelmi fogyatékosok.
A másik pár meg egyszerűen „érzelmi fogyatékos”.
Már biztos észrevettétek, hogy a pozitív pszichológia képviselője vagyok és az érzelmi intelligencia számomra kulcsfontosságú ebben a megközelítésben. Mindenkit biztatok arra, hogy amennyire teheti haladjon felfelé ezen a skálán és nem csak sikeresebb, de elégedettebb ember is lesz.